Bár első ránézésre mást sejtetnek a számok, érdemben nem csökkent és nem nőtt a legnagyobb magyarországi cégek teljesítménye 2025-ben. A szürke átlagot azonban látványos kiugrások színesítik; részben kormányzati hátszéllel, részben anélkül. A legizgalmasabbakból szemezgetünk.
Talán a tavalyi volt az utolsó jó évük a NER-cégeknek. Persze ha ezt előre sejtik, valószínűleg egy kicsit jobban erőlködtek volna – mármint nem maguk a volt kormányfő barátainak és klienseinek nevén lévő társaságok, hanem az őket közpénz-sokmilliárdos megrendelésekkel elhalmozó állami intézmények. Mindenesetre így se panaszkodhatnak: az 50 legnagyobb magyarországi cég közé került hét NER-érdekeltség (a lista 9., 16., 28., 30., 41., 42. és 44. helyezettje) árbevétele tavaly is 11 százalékkal nőtt, miközben a félszázas rangsor többi vállalatáé másfél százalékkal csökkent.E kivételezettek közül a legnagyobb ugrást a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó sztrádaüzemeltető, az MKIF Zrt. (41.) produkálta, amely az előző évi 192 milliárd után tavaly már 365 milliárd forint koncessziós díjat kapott az államtól. Igaz, a költségei is nőttek, miután hozzálátott az M1-es autópálya bővítéséhez, azt pedig gondosan elhallgatja az év végi beszámolójában, hogy e költségek mekkora hányada az, amit Mészáros és Szíjj más cégeinek fizetett a tőlük megrendelt, és ki tudja, milyen vastagon fogó ceruzával kiszámlázott munkákért. https://hvg.hu/360/20260702_nemeth-tamas-a-sztradakoncesszio-jovoje-ner-vallalkozokSemmivel sem beszédesebb Szíjj László Duna Aszfalt Zrt.-jének (28.) a beszámolója, az azonban kiderül belőle, hogy a legnagyobb NER-kedvenc útépítő cég éppen ebben az évben 155 milliárd forinttal több árbevételt tett zsebre, mint 2024-ben. (És természetesen a nyeresége is jó 20 milliárd forinttal nőtt.)A NER-eseknek is van kit irigyelniük







