A Duna vészes apadása okozta energia- és vízellátási krízisben felmerült a nagyobb ipari fogyasztók, köztük az akkumulátorgyárak korlátozása. Ez végre motiválhatja majd a döntéshozókat egy alapos helyzetfelmérésre arról, hogy mekkora a hazai akkumulátoripar (jelenleg 47 cég, ennek fele veszélyes vegyszereket használ) összesített energia- és vízigénye. Nem öregedtek jól a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) ügyvezetőjének szavai arról, hogy a komáromi SK cellagyár vízigénye elenyésző a Dunában levő rengeteg vízhez képest: „A komáromi üzemben napi 10 ezer köbméter vizet fogyasztanak a gyártás során, amíg a Duna vízhozama másodpercenként 2300 köbméter”.A Duna vízhozama 2026. augusztus 2-án Vácnál 583 köbméter volt másodpercenként. Azt is tegyük hozzá, hogy Komáromban amúgy három akkumulátoripari üzem van, és a Duna mellett vannak még a gödi és iváncsai gigagyárak is. Ezek az üzemek is parti szűrésű kutakból kapják a vizet, ahogy a lakosság, a Duna apadása pedig e kutak vízszintjét is csökkenti. Az akkumulátorgyárak most siettek bejelenteni némi önkorlátozást: a CATL "intenzíven dolgozik" a kisebb energiafogyasztáson. A CATL 30, az EcoPro 20 százalékkal csökkenti energiafogyasztását, a Samsung SDI pedig felére csökkenti az ivóvízhasználatát. Azt amúgy nem írták bele a közleménybe, hogy a gyár vízhasználatának csak 5,4%-a ivóvíz, a többi (évi 2,6 millió köbméter) technológiai (nyers)víz. A Duna kiszáradt medre Dunaszentbenedek közelében 2026. július 31-énAttila KISBENEDEK / AFPKorábban sem a Duna ekkora mértékű apadását, sem a paksi atomerőmű leállását nem tudták elképzelni az akkuoptimizmus képviselői (bár 2018-ban megdőlt a vízállás akkori negatív rekordja), hiszen nem voltak kíváncsiak a vízügyi, hidrológiai és klimatikus trendekre. Hiába írták elő a jogszabályok, 2020-2022-ben stratégiai környezeti vizsgálat nélkül fogadta el az Orbán-kormány a Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégiát. Politikai és anyagi haszon reményében az előző kormány nem sajnált mintegy 1700 milliárd forint közpénzt fordítani arra, hogy idecsábítsa az óriási ázsiai cégeket, az utóbbi időben főleg kínaiakat. Az európai gyakorlattal ellentétben a támogatásért cserébe nem kértek helyi munkaerő- vagy beszállítói kvótát sem. Haveri cégek viszont kaptak jól fizető megbízásokat. Kialakult tehát nálunk Európa legnagyobb cellagyártási kapacitása ázsiai tulajdonú és irányítású értékláncokkal (magyar beszállítók nélkül, exportra termelve). Mit akar a Tisza?