Az uniós források hazahozatalának egyik legfontosabb eredménye, hogy a kormány még az idén ki tudja írni azokat a közbeszerzéseket, amikkel megújíthatják a teljes HÉV-járműflottát a H5-ös szentendrei, a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalon, így „belátható időn belül elbúcsúzhatunk a ma 45–60 éves szerelvényektől” – jelentette be Vitézy Dávid.
Az NDK-ban készített HÉV-járművek a csepeli vonalon 2023. május 19-én.
Fotó:
Michael Nguyen/NurPhoto via AFP
A közlekedési és beruházási miniszter felidézte, hogy a kormány még Tarlós István főpolgármestersége alatt vette át a HÉV-ek üzemeltetését a fővárostól, részben arra hivatkozva, hogy a szükséges fejlesztésekre csak a kormánynak lesz forrása. Azóta eltelt egy évtized, de érdemi fejlesztés nem volt, ugyanazok a régi járművek közlekednek, miközben tízezrek költöztek ki az elővárosi településekre. Lázár János miniszterként az előző ciklus elején lefújta a hévek fejlesztését, majd a most lezárult kampányban is csak egy járműközbeszerzés kiírásáig jutott, de arra egyetlen pályázat sem érkezett.







