Az már régóta ismert, hogy az ember tényleges életkor és a biológiai életkora eltérhet egymástól. Előbbi a születés óta eltelt időt mutatja, a másik azonban az egészségi állapotot: azt, hogy a szervezet egyes részei milyen állapotban vannak ahhoz képest, hogy az adott életkor szerint milyen állapotban kellene lenniük. Ezek alapján az egészségtelen életmódot folytatók – dohányzók, keveset mozgók, elhízottak – szervei jó eséllyel idősebbek a kelleténél.Szerencsére ez a dolog bizonyos mértékben megfordítható, ugyanakkor sokan úgy érezhetik, hogy ehhez valamilyen extra dolog, például éveken át tartó diéta, kimerítő edzések vagy méregdrága táplálékkiegészítők kellenek. Japán kutatók azonban arra jutottak, hogy ez csupán egy tévhit, és ennél jóval kevesebb dolog is eredményre vezethet.Az Aging című tudományos lapban megjelent publikációi szerint túlsúlyos, középkorú férfiakat vizsgáltak, akik 12 héten át fogyasztottak minden nap egy csészényi probiotikus joghurtot. Emellett rendszeresen sétáltak, a táplálkozásukkal kapcsolatban alapvető tanácsadást is kaptak. A mérések azt mutatták, hogy szerény, de mérhető mértékű volt azon molekuláris markereik eltolódása, amely a test öregedésének sebességével hozható összefüggésbe.A 12 hetes programban résztvevőknél körülbelül 2,3 százalékos lassulást figyeltek meg egy DunedinPACE nevű DNS-alapú marker öregedésében azokhoz képest, akik semmilyen életmódbeli tényezőn nem változtattak. Utóbbi férfiaknál gyakorlatilag semmilyen eltolódást nem tapasztaltak. https://hvg.hu/tudomany/20260625_oregedes-fiatal-daganatos-megbetegedes-biologiai-eletkorA kutatók a biológiai öregedést a DNS kémiai jeleinek monitorozásával becsülik meg. A DunedinPACE egy erre szolgáló eszköz: egy vérből származó, DNS-metiláción alapuló biomarkerteszt, amely a biológiai öregedés sebességét méri. Úgy működik, mint egy sebességmérő: azt mutatja meg, hogy hány biológiai évet öregszik a szervezet minden egyes naptári évben.Ha az eredmény 1, akkor az azt mutatja, hogy az adott személy biológiai értelemben véve nagyjából a naptári ütemmel együtt öregszik. A magasabb pontszámok gyorsabb öregedést jeleznek, ráadásul ezt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával, valamint a korai halálozás kockázatával is összefüggésbe hozták már – írja a Study Finds.A vizsgálatban 48 túlsúlyos, 50 és 74 év közötti japán férfi vett részt, akiket egy tokiói kardiológiai klinikán toboroztak. Minden résztvevő testtömegindexe 25, vagy annál magasabb volt, és egyikük sem evett rendszeresen probiotikumos tejterméket a vizsgálat előtt. A kutatók véletlenszerűen sorolták be őket a két csoportba.Azoknak, akiknek életmódot kellett váltaniuk, napi 100 gramm probiotikumos joghurtot kellett fogyasztaniuk, amely adagonként 2 milliárd egységnyi élő Bifidobacterium longum (BB536) probiotikus törzset tartalmazott. Emellett az étkezéssel kapcsolatos tanácsokat is kaptak, például, hogy csökkentsék a bevitt étel mennyiségét, kerüljék a nassolást és cukros italok fogyasztását, illetve szigorúan vezessék, mennyi kalóriát fogyasztottak el.A résztvevőket arra is kérték, hogy hetente legalább háromszor, napi 30 percet sétáljanak, ehhez pedig egy steppert is biztosítottak számukra.A vizsgálat végére a súlyvesztésük jelentős volt, míg a kontrollcsoport testúlya lényegében változatlan maradt. https://hvg.hu/tudomany/20260416_kinai-kutatok-immunrendszer-oregedeset-lassito-tenyezo-felfedezes-hiac-t-sejtek-runx-1Mindkét csoport 1-es feletti pontszámmal kezdte meg a vizsgálatot, a 12. hét végére azonban azok, akik tartották az életmódváltást, 1,05-ről 1,03-ra tudták csökkenteni a pontszámukat. A kontrollcsoportnál gyakorlatilag változatlan maradt az 1,1-es pontszám.A fő markeren túl a kutatók DNS-alapú fehérje markereket is vizsgáltak, az egyik eredmény pedig felkeltette a figyelmüket: a cisztatin C nevű fehérje, amelyet a vesék szűrnek ki a vérből. Amikor a cisztatin C szintje magas, az azt jelzi, hogy a vesék nagyobb stressznek vannak kitéve. A kutatók megállapították, hogy az intervenciós csoportban a marker DNS-alapú változata jelentősen csökkent, ami arra utal, hogy a vesékre nehezedő stressz valószínűleg csökkent. Ennek oka az lehet, hogy a probiotikum fogyasztása miatt a bélbaktériumok kevesebb gyulladásos mellékterméket termeltek.Mindez azt mutatja, hogy a fenti módszerek már elegendők lehetnek ahhoz, hogy az ember némiképp redukálja a biológiai öregedés gyorsaságát. A kutatók ugyanakkor kiemelték, hogy az eredmény nem mutat ok-okozati összefüggést, vagyis a jelenség mögött meghúzódó folyamatokat még nem tárták fel, így azt sem lehet kimondani, hogy a változtatás mely részének mekkora szerepe volt a biológiai életkor lassításában.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.