„Mióta kecskét, birkát tanítok, jóval toleránsabb vagyok az emberekkel” – meséli Halász Árpád állatkoordinátor, aki legutóbb Pálfi György Tyúk című filmjében dobott nagyot a címszereplő betanításával. Már majdnem 150 hollywoodi, európai és hazai produkció stáblistáján van ott a neve. Egyetlen filmes kudarcaként említi, amikor a Kémjátszma forgatásán Brad Pitt nem tudott együtt dolgozni egy rottweilerrel. HVG-portré.
Aki tyúkeszű, annak rövid a memóriája. Hogy tudott mégis tyúkokból filmsztárt faragni Pálfi György Tyúk című filmjében?Bebizonyítottuk, hogy téves a tyúkeszű jelző. Tud tanulni a tyúk, fölismer színeket, formákat, megjegyez útvonalakat. Kirakok kupakokat, és ha arra tanítom, hogy csak a pirosra koppintson rá, akkor akárhogy keverem össze a darabokat, ő a pirosra fog rákoppintani. De ha csöpög a fejére a víz az eresz alatt, nemigen jön rá, hogy onnan el kell mennie, és nem lehet szobatisztaságra szoktatni. Azzal állítottunk kereteket, hogy a helyüket korlátoztuk. Amit megtanul, szívesen megcsinálja, mert jár érte a jutifalat.Hány tyúkkal dolgozott?Kezdetben, amikor már tudtam, hogy a rendező fekete tyúkot szeretne, tizenötöt vásároltam egy bábolnai ismerősömtől, formára, méretre, nagyságra, korra teljesen egyformát. Tesztet készítettünk róluk, melyiknek milyen a természetes hajlama, és mire lehet a leginkább rávenni. Táblázat alapján színes szalaggal különböztettük meg, hogy melyik szeret futni, melyik nem, volt, amelyik mindig csodálkozott, az egyik fölugrott ide-oda, a másik inkább leugrott. A kollégákról elnevezett tyúkok között Feri biztos befutó volt, mert amikor megpiszkáltuk a fenekét, nem hátranézett, hanem alulról a két lába között kukucskált ránk. https://hvg.hu/kultura/20260402_palfi-gyorgy-tyuk-kritika-magyar-filmA filmbeli róka is a sajátja?










