Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Bóka János frakcióvezető felkérésére mondott igen a fideszes országgyűlési képviselői tisztségre Hortay Olivér, aki a Telex megkeresésére megerősítette az erről szóló híreket. Hortay Olivér válaszában azt is megerősítette, hogy Palóc Andréval, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivőjével csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz. A Fideszhez-közeli Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője azt írta: aztért vállalta el a felkérést, mert szereti a hazáját és szeretne tenni érte.„Az elmúlt hónapokban olyan folyamatok indultak el a magyar gazdaságban, amelyek komoly aggodalomra adnak okot. A beígért csoda elmaradt, sorra állnak le a beruházások, a növekedés lassul, az üzemanyagárak emelkednek, az áramellátásban pedig káosz kezd kialakulni” – válaszolta azzal, hogy kutatóként eddig a különféle energiapiaci, gazdasági tendenciák megértésén dolgozott, de az aktuális helyzet markánsabb kiállást igényel szerinte. „Képviselőként ebben nagyobb mozgásterem nyílik, így a felkérést nemcsak rendkívüli megtiszteltetésnek, de nagy lehetőségnek is tartom.”Hortay Olivér azt válaszolta, hogy kéviselőként szeretne „az egyre radikálisabbá váló, tartalmilag kiüresedő parlamenti vitákba szakmai szempontokat és mérsékelt stílust” vinni, úgy látja, jelenleg háttérbe szorulnak a szakpolitikai szempontok, „mert a képviselők jórésze a személyeskedéssel és a múltbeli sérelmekkel van elfoglalva.”Szerinte olyan kérdéseket kellene felvetni, hogy a jövőben mi lesz a gazdaságunk motorja vagy, hogy honnan lesz energiánk. Azt írta, eddigi karriere központjában az energiapolitika állt, sokat foglalkozott mellette gazdaság-, környezet- és geopolitikával is. „Azt remélem, hogy ezeken a területeken mind a frakció, mind az országgyűlés munkájához képes leszek érdemben hozzájárulni” – jegyezte meg.Nemrég írtunk arról, hogy a negyvenhárom tagú Fidesz-frakciónak akár a tizenöt százalékát is lecserélhetik az év végéig. Információink szerint a tizenhetedik alaptörvény-módosítással életbe léptetett, tizenkét éves parlamenti mandátumkorlátozás miatt a pártban úgy látják, hogy a limit által érintett képviselőknek nem feltétlenül érdemes folytatniuk a parlamenti munkát, hiszen nem indulhatnának a 2030-as választáson. A témával foglalkozó cikkünk szerint azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik búcsúznak majd a parlamenti munkától, de a tizenkét éves korlátozás által érintettek listája jó kiindulási pont lehet.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Századvéges kutatót kért fel a Fidesz országgyűlési képviselőnek a frakcióba
Hortay Olivér azt is megerősítette a Telexnek, hogy Palóc Andréval, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivőjével csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz.









