A Külgazdasági és Külügyminisztérium két korábbi vezetője, Szijjártó Péter és Budai Gyula is az elmúlt hetekben jelentették be, hogy visszaadják parlamenti mandátumukat, a két megüresedett helyre pedig a Századvégnél nevelkedett energetikai és gazdasági elemzőket ültet a Fidesz. A korábban Nagy Márton szóvivőjeként dolgozó Palóc André megörökölte Budai helyét a Törvényalkotási Bizottságban, az ex-megafonos Hortay Olivér pedig a Gazdasági és Energetikai Bizottságban foglalhatja el Szijjártó helyét, valamint a Digitalizációs és Technológiai Bizottságba is beül. Miközben a Fidesz megállás nélkül azt harsogja, illegitim a tiszás többség által leváltott Sulyok helyébe lépő új államfő, úgy tűnik, sportot űznek abból, hogy minél kisebb társadalmi felhatalmazást bemutatni képes politikusokat ültessenek a parlamentbe. Ebben egyelőre Szalai Piroska a rekorder, akit a 279 fős választási lista 237. helyéről tettek meg képviselőnek az Országgyűlés megalakulása előtti mandátum-újraosztással, de hamarosan egy eredetileg nála is hátrébb sorolt politikus csatlakozik a frakcióhoz: az Orbán Balázzsal helyet cserélő Szekeres Pál 266. volt a listán. https://hvg.hu/itthon/20260427_kiestek-megis-bejutottak-huszonot-fideszes-kapott-eselyt-a-parlamenti-munkara-koztuk-takacs-peter-nemeth-balazs-es-a-nem-es-szucs-gabor-isAz éppen fiatalodó, saját magát újragondoló frakcióban fontos szerep jut azoknak, akik a közelében sem voltak a bejutó helyeknek: Hegedűs Barbara és Panyi Miklós is gyakori felszólalók, Radics Béla a közösségi médiában számít kiemelkedően aktívnak. A Fidesz egyik legnagyobb fiatal reménységének pedig az ex-megafonos, 218. helyről bekerülő Szűcs Gábor tűnik, akiről Gulyás Gergely lemondása után többen is azt rebesgették, akár frakcióvezető is lehet belőle. Leginkább talán az övéhez hasonlít annak a két képviselőnek az életrajza, akik – kisebb fennforgások mellett – hétfőn tették le parlamenti esküjüket. Palóc André a lista 210., Hortay Olivér pedig a 222. helyről csatlakozik a frakcióhoz, közös bennük, hogy mindketten harmincas éveik közepén járnak, és eddigi karrierjük nagy részét a Századvégnél húzták le. Összességében az a helyzet, hogy az országban helyzet van, és azt gondolom, hogy a politikai közösségünkben is helyzet van, és ezért tenni kell– így mutatkozott be egy interjúban Palóc André, aki állítása szerint olyan ember, aki ezért szeretne is tenni, úgyhogy jelezte, hogy számíthat rá a frakció. A nyilvánosságban korábban ritkán, inkább szakmai kérdésekben megnyilvánuló képviselő elmondta azt is, a parlamenti munkát kettős felelősségnek tartja, egyrészt a haza, másrészt a politikai közössége iránt, ezért nem az a fontos, hogy ő hogyan önmegvalósít. Vélhetően Magyar Péternek szúrt oda, amikor megjegyezte azt is, látja, hogy vannak, akik a parlamentet szereplési vágyaik kiélésére használják, mindenesetre ő nem ezt tervezi. Palóc neve több szempontból is ismerősen csenghet: alapítója volt a Gönczi Gábor és Szabó Zsófi nevével fémjelezett Gazdálkodj Okosan Digitális Polgári Körnek, miközben a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivőjeként dolgozott. Ebben a minőségében beszélt arról, hogy a Magyar Péter által még 2025 elején felsorolt több tucat ígéret nem egy gazdasági program volt, hanem „egy összefércelt valami, amit nyugodtan felírhatott volna egy WC-papírra is”. Akkori évértékelő beszédében (is) Magyar válogatott jelzőkkel illette Nagy Mártont, Palóc szerint azért, mert az ellenzéki politikusok „megijedtek attól, hogy már látszanak a fordulat jelei, a kispénzűek és a középosztály is egyre inkább saját bőrükön érzik a konjunktúra pozitív változását, mert teljes foglalkoztatás van az országban”. Utólag kijelenthetjük, hogy valóban látszódtak a fordulat jelei, bár talán Palóc nem épp ilyen fordulatra gondolt. https://hvg.hu/itthon/20260810_esku-szoveg-fideszes-kepviselo-hortay-oliver-paloc-andrePalóc politikai karrierjét a Miniszterelnökségen kezdte politikai elemzőként 2016-ban, majd 2019-ben egy időre elhagyta az államigazgatást, több mint öt éven ugyanis a Századvég vezető elemzőjeként dolgozott. Ebben az időszakban történt az az emlékezetes eset, hogy a magyar kormány egyik háborús propagandavideójában az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet Oroszország részeként ábrázolták. A bakit rövid időn belül javították, az új verzió elsőként Palóc YouTube-csatornájára került fel pár órára, majd elérhetetlenné vált, viszont megjelent a kormányzati csatornán. A másik frissen megválasztott képviselő, Hortay Olivér ugyanabból a DPK-ból érkezett a parlamentbe, mint Palóc, energia- és klímapolitikai elemzőként szerepel a DPK honlapján. Hortay gyakorlatilag egész karrierjét a Századvégnél töltötte, itt kezdett gyakornokként 2014-ben, majd több mint kilenc éven át elemzett a Fidesz-közeli agytrösztnél, ahol az Energia- és Klímapolitika Üzletág és a Gazdasági folyamatok Kutatóintézetének igazgatói posztjáig jutott.Mindeközben Hortay a Megafon egyik influenszereként is tevékenykedett, nem is keveset. A Telex tavaszi gyűjtése szerint a legaktívabb tartalomgyártó volt, a kampány hajrájában naponta átlagosan 31 poszt került ki a Facebookjára. Jelentős növekedés ez ahhoz képest, hogy akkor, amikor Orbán Viktort elkísérte Washingtonba tavaly novemberben, „mindössze” 15 alkalommal posztolt. Feltett szándékom, hogy mérsékelt stílusban, szakmai mélységben a magyarok érdekeit képviseljem – szólt Hortay ígérete arról, milyen képviselő szeretne lenni. Megjegyezte azt is, nem fog belemenni az Országházban gyakran látott személyeskedésbe, múltbéli sérelmekbe, több szakmaiságot szeretne a viták során. https://hvg.hu/itthon/20260803_megafonos-propagandista-ul-be-a-fidesz-frakciojaba-mersekelt-stilust-igerMindez egyébként beleillik a volt megafonos eddigi tevékenységébe, influenszertársaihoz képest jóval visszafogottabb stílust képviselt az elmúlt években. Eddigi karrierjét tekintve nem meglepő, hogy az elmúlt napokban is különösen aktív volt a Facebookon, az energiaválsággal kapcsolatban számtalan posztot megosztott, ezek jelentős részében valóban inkább szakmai szempontokat feszegetett a Tisza-kormánnyal szembeni kritikáiban.Igaz, a személyeskedésből nem sikerült sokáig kimaradni: miután Magyar Péter közzétette, hogy Palóc és Hortay belebakiztak a képviselői eskü szövegébe, mindketten arról posztoltak, a miniszterelnök „froclizta” őket, ezért zavarodtak bele a mondandójukba. Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
A legaktívabb megafonos és az elemző, aki visszaadta a Krímet Ukrajnának – ők a Fidesz frissen felesküdött képviselői
A Fidesz listájának végéről került be a parlamentbe Hortay Olivér és Palóc André, akik szakmaiságot, mérsékelt stílust és a látványpolitizálás mellőzését ígérik.







