2020 egyik nemzetközi bestsellere Kim Stanley Robinson A jövő minisztériuma című regénye volt. A szerző abban azt mutatja be, hogy miként bontakozik ki a klímakatasztrófa forgatókönyve, ami addig évtizedeken át hosszútávú előrejelzések és tudományos modellek formájában létezett csupán. Hogyan válik mindebből hétköznapi valóság, tragédia, majd elhúzódó válság, miként reagálnak erre az egyének, a kormányok, a civil szereplők és a globális aktorok.
Aki olvasta a könyvet, annak alighanem beleégett az emlékezetébe a nyitójelenet: egy brutális hőhullám leírása. Annak bemutatása, hogy mi történik akkor, ha nem egyszerűen tartósan az elviselhetőség határa fölé emelkedik a hőmérséklet, hanem egyúttal csődöt mondanak mindazok a civilizációs-technológiai vívmányok is, melyektől a hőség elleni védelmet remélik az emberek. A könyv realisztikus, tárgyilagos, tudományosan megalapozott módon próbálja végiggondolni, hogy milyen forgatókönyvek bontakoznak ki egy ehhez hasonló drámai tapasztalat nyomán. Miközben tisztán látja és megmutatja a nehézségeket, végig megőrzi azt az ambícióját is, hogy lehetséges megoldásokat villantson fel – vagyis, hogy megőrizze a reményt.
Fotó:
Bankó Gábor/444
Az előttünk álló napokban nehéz nem Robinson könyvére gondolni. Amit A jövő minisztériuma felvázol, az nálunk nem a jövőben, hanem a jelenben játszódik (igaz kisebb léptékben). Itthon elsőkézből tapasztaljuk meg azt a csapdahelyzetet, amikor a klímaválság következményeit nem képesek ellensúlyozni a rendelkezésünkre álló technológiai eszközök. Ezek működését ugyanis szintén ellehetetlenítik a megváltozott környezeti feltételek. A hosszan tartó aszály jelen esetben azoknak az energiatermelési előfeltételeknek az alapjait ássa alá, amikre a hőség elleni védekezéshez, a hűtéshez volna szükségünk.
