Tavaly 355 ezer gyerek született Olaszországban, ez a legalacsonyabb adatnak számít a II. világháború óta, és az olaszok többsége anyagi okokból mond le a családalapításról – hangzott el a legfrissebb népesedési statisztika római bemutatóján.

2025-ben 3,9 százalékkal kevesebb gyerek született, mint a megelőző évben, miközben 2000-ben még elérte az 543 ezret a születések száma.

Az adatokat az úgynevezett Születésért Alapítvány mutatta be az Istat központi statisztikai intézettel együttműködésben.

A felmérés szerint az olaszok 62,2 százaléka nem akar első vagy további gyereket vállalni anyagi okokból, de az indokok között szerepelnek a bizonytalannak tartott munkakörülmények és a nehéz társadalmi helyzet is.

Illusztráció: