„Ha már úgyis bevisznek, miért nem szívhatom el?” – üvegpipák, palackgyűjtés és hétköznapi félelem Józsefvárosban
Egy józsefvárosi nő egyetlen posztja napok alatt hozta mozgásba szinte a teljes politikai apparátust. Az utca azonban továbbra is kiszámíthatatlan: reménytelenség, rendőrhiány és a kristály messzire szálló füstje hatja át a fővárosi kerület mindennapjait.
Kettő órakor megyek a Blaha Lujza tér közepén, és száll fel a füst. Megyek oda, hogy mi a helyzet. Pápaválasztás van? Akkora füst van…
– mondja Csordás Ákos önkormányzati rendész a nyolcadik kerületben. A józsefvárosi utcákat járjuk hétköznap kora este, időnként meg-megállunk a járőrautóval a Kálvária téren, a Szeszgyár utcai játszótéren, a Baross utcában. A rendésznek a Blaha Lujza tér valóságos kincsesbánya. Csordásnak elég megjelennie a téren, két-három ember rögtön nekiiramodik a József körút felé. Néhány kisebb csoport hirtelen szétrebben öles háta mögött. Ők később majd visszajönnek, ha elült a vihar – magyarázza a kerületi rendész.
A harmincas évei közepén járó, barátságos tekintetű Csordás odalép egy asszonyhoz. A hogyléte felől érdeklődik. A nő szabadkozik: ő kábítószert nem fogyaszt, csak azt a kis szeszt. Kiforgatja az övtáskáját, mutatja, nincs nála sem fóliacsomag, sem üvegpipa, tű vagy hasonló. A rendész csóválja a fejét, és csak később mondja el, hogy az asszony télen szült, de a várandóssága alatt is az utcán szívta a kristályt.
