Egyetértés volt abban, hogy erősíteni kell a gyógypedagógusok bölcsődei jelenlétét, javítani kell a fejlesztő szolgáltatásokhoz való hozzáférést, illetve minél korábban fel kell ismerni a kisgyerekkori fejlődési nehézségeket, hogy az érintett gyerekek időben megkaphassák a szükséges fejlesztést.
Lannert Judit közösségi oldalán arról írt, hogy Magyarországon a 0-6 éves gyerekek közel 17 százalékánál tapasztalható fejlődési elmaradás legalább egy területen. A becslések szerint az érintett gyerekek több mint egyharmada nem jut el időben a számára szükséges ellátáshoz, ezért kiemelt jelentőségű a fejlődési nehézségek minél korábbi felismerése és az időben nyújtott támogatás.Az Kereki Judit a kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár ezekről a kérdésekről beszélt a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének konferenciáján is. A tájékoztatás szerint a korai segítségnyújtás nemcsak a gyerekek fejlődési esélyeit javítja, hanem hosszú távon a családok életére és a gyerekek későbbi életútjára is hatással lehet.Az elmúlt hetekben emellett szakmai egyeztetéseket folytatott a Magyar Bölcsődék Egyesületének, a Magyar Családi Bölcsődék Közhasznú Szervezetének és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének képviselőivel. A megbeszélések középpontjában a minőségi ellátás feltételeinek javítása, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés bővítése, a szakmai együttműködés erősítése és a minőségbiztosítás fejlesztése állt.Módszertani stratégia és erősebb gyógypedagógiai jelenlét a célA Magyar Bölcsődék Egyesülete korábban arról is beszámolt, hogy az államtitkárral folytatott egyeztetésükön kiemelt téma volt az egyesület által kidolgozott, jelenleg szakmai véleményezés alatt álló Módszertani és Szakmafejlesztési Stratégia. A találkozón áttekintették a fejlesztési irányokat, valamint azokat a javaslatokat, amelyek a koragyerekkori ellátás további fejlesztését szolgálhatják.A szervezet tájékoztatása szerintA megbeszélésen hangsúlyt kapott a gyógypedagógusok és gyógypedagógiai asszisztensek bölcsődei szerepének erősítése, valamint a Pedagógiai Szakszolgálatokkal való szoros szakmai együttműködés fontossága.Emellett napirendre került a bölcsődék, mini bölcsődék, családi bölcsődék és munkahelyi bölcsődék közötti partnerség fejlesztése, illetve egy országos felmérés előkészítése is, amely a jövőbeli szakmai fejlesztések megalapozását szolgálhatja.A közlések szerint a szakmai egyeztetések célja, hogy minden gyerek időben hozzáférjen azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek az egészséges fejlődéséhez szükségesek.Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummalNem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.






