Lehet más a propaganda!Oké, vékony jég 2026-ban Magyarországon propagandával viccelődni, de ez a cikk nem is Magyarországról szól, hanem Amerikáról és Angliáról, közelebbről pedig a Netflixről, ahová nem olyan régen felkerült egy kiváló propagandafilm.Vagyis egy olyan film, amely felveti a kérdést, nevezhetünk-e kiválónak egy láthatóan propagandisztikus célból létrehozott alkotást, amennyiben speciel egyetértünk a céllal, amit támogatni hivatott, sőt azt gondoljuk, kifejezetten világjobbító szándékról van szó. Csak épp sallangok nélkül, pacekban, enyhén manipulatívan, elfogultan, sarkítva és szájbarágósan. Igen: pont úgy, ahogy a propaganda működik. De szándékosan és felvállaltan, egy pillanatig sem titkolva, hogy propagandáról van szó.NetflixA Hölgyeké az elsőbbség (Ladies First) című film ugyanis a patriarchátus és a hímsovinizmus legnagyobb problémáit hivatott bemutatni, azzal a céllal, hogy a nézők megértsék, miért is rossz az a rendszer, amiben élünk – vagy úgy is mondhatjuk: miért is rossz az a rendszer, amiben a nők élni kényszerülnek. Főhőse egy macsó férfi vállalatvezető, aki minden lehetséges módon kihasználja, lenézi és megalázza a nőket, és akinek csak egy szúnyogcsípéshez mérhető bosszúságot okoz, hogy az ipar elvárna némi genderügyi javulást, azaz legalább egyetlen egy nőt az igazgatótanácsban: nem gond, oda lehet ültetni a tárgyalószoba sarkába az első nőt az ABC-sorrendben összeállított dolgozói listából, ha pedig még meg is akarna szólalni, majd letorkolják.Na, ez a férfi az, aki egyszer csak beveri a fejét, és egy másik, kifordított valóságban ébred fel, ahol totális nőuralom van, ami nem jelent mást, mint a férfiak szisztematikus elnyomását.Szóval a Hölgyeké az elsőbbség tulajdonképpen a Greta Gerwig-féle Barbie testvérfilmje, csak játékbabák nélkül.Hiszen annak a filmnek is a nők által vagy férfiak által vezetett világ felcserélése volt a fő konfliktusforrása. Mintha ez a film a Barbie spinoffja lenne, amelynek írója áttette Barbie-t és Kent Barbielandből egy londoni multicég vezetői irodájába. És hát kivette a cukiságot az egészből.Mert a Hölgyeké az elsőbbség nem akar művészi áttéteken keresztül beszélni a témájáról, sokkal inkábbolyan, mint egy jópofa, feminista Insta-reel, csak 30 másodperc helyett másfél órában.A film első negyede végigveszi az összes, de szó szerint az összes ötletet, amivel érzékeltetni lehet a nők legrosszabb megéléseit a patriarchátusban: a nők testére tett utalásokat, a „biztos menstruál, azért hisztis”-jellegű beszólásokat egy teljesen jogos problémafelvetés után, a konyhában robotoló anyák és a nappaliban focit bámuló férfiak jelenségét, na meg a cégek által előállított, nőknek szánt termékeket, amelyeket természetesen férfiak találnak ki, és férfiak döntenek arról is, milyen reklámokat fogják biztosan megszólítani a nőket.Aztán amikor a főhős átkerül a másik valóságba, az alkotók – Thea Sharrock rendező (Mielőtt megismertelek) és a három író, Natalie Krinsky, Cinco Paul és Katie Silberman – abban lubickolnak, hogy milyen lenne a világ, ha minden, amit az úgynevezett „hagyományos” nemi sztereotípiákról gondolunk, fordítva lenne. És a „lubickolás” azt jelenti, hogy szó szerint minden percre jut két ötlet, kezdve azzal, hogy az utcanévtáblán nem King’s Cross, hanem Queen’s Cross van, hogy a Burger Kinget Burger Queennek hívják, és egy meztelen férfival reklámozzák, aki egy hatalmas hamburgerrel takarja el az ágyékát. A fehérneműboltokban push-up heretartós férfitangákat árulnak, ami jól jön a pénisznagyobbító műtétek mellé.NetflixAz alkotók ugyanakkor semennyire nem veszik komolyan magukat, és ez nagyon jót tesz a filmnek, mert ebből látszik, hogykorántsem a férfiakra haragszanak, hanem a nemi alapú sztereotípiákra.Például amint elveszíti a társadalomban kiemelt státuszát a férfi, azonnal lesz egy macskája is, ami semmivel nem több, mint egy poénos utalás a „szingli nők előbb-utóbb macskás nőkké válnak” tartalmú bántó kommentekre.De a film „másik valósága” egyébként is azonnal nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a férfiakról szól, hanem arról a világrendről, amelyben élünk, és amely az alkotók szerint egyszerűen rossz minden résztvevőnek. Hiszenebben a filmben a nők által uralt világ egyáltalán nem jó, sőt horrorisztikusan rossz,és ez nagyon egyszerűen lefordítható arra az üzenetre, ami miatt a film nyilvánvalóan létrejött: hogy nem az egyik vagy a másik nemmel van a baj, hanem azzal, ha a nagyobb hatalomhoz hozzáférő, kivételezett helyzetben lévő réteg egyáltalán nem figyel oda a többi, kevésbé jó helyzetben lévő rétegre.Ezt próbálja bizonyítani a film ötletesebbnél ötletesebb, okosabbnál okosabb megoldásokkal. Látszik, hogy az alkotók rendesen felkészültek a témájukból, például abból, amiről a hihetetlenül fontos Láthatatlan nők című könyv, Caroline Criado Perez munkája is szól. Perez arról írt négyszáz oldalt, hogy az egész világot – igen, szó szerint az egész modern világot –, mezőgazdaságtól egészségügyön át az autógyártásig úgy építették fel, hogy a férfit tekintették az univerzális embernek, és egyszerűen nem számoltak azzal, hogy ha a dolgokat csak az egyik nemen tesztelik, ha a felméréseket nem szűrik nemek szerint is, akkor a végeredmény valójában nem mindenkinek lesz ideális, hanem csak a férfiaknak. És mindenki, aki eltér az „átlagos férfitól” – néha egyébként az átlagtól eltérő tulajdonságokkal rendelkező férfiak is ide esnek –, annak kényelmetlen, néha pedig egyenesen életveszélyes lesz (például az autók, amiket csak férfi anatómiát modellező bábukkal tesztelnek). Mindezt a film csak apró utalásokkal idézi fel, például amikor a nőuralomban a férfi el sem fér a zuhanyzóban – hiszen azt az átlagos női testalkat alapján tervezték meg. https://hvg.hu/kultura/20200308_Miert_nem_lehetnek_a_nok_olyanok_mint_a_ferfiakAzzal, hogy a Hölgyeké az elsőbbség a nőket helyezi az elnyomó szerepébe, arra próbál rámutatni, milyen abszurd mindaz, amire a patriarchális társadalom legelvetemültebb férfitagjai vetemednek, hiszen az „eredeti”, férfiverzió már úgyis mindenkinek a könyökén jön ki, és aligha lenne társadalmi hatása, ha egy újabb film nyolcezer-kétszázhuszadszor is megmutatná ugyanazt. De ha egy nő dörgöli a fenekét a jóvágású férfi péniszéhez a zsúfolt metrón; ha a cég idős igazgatónője kér szexuális szolgáltatásokat az előléptetésért cserébe; ha az anya az, akinek fogalma sincs a gyereke életéről; ha a férfiaknak mondják a nők, hogy mosolyogjanak, mert úgy jobban mutatnak; ha a lelkileg zaklatott férfit a nők utasítják vissza a vélelmezett testi szükségleteire való utalgatással (menstruáció híján itt maszturbáció kerül terítékre), na akkor talán jobban feltűnik mindenkinek, hogy miről is van szó.NetflixHa mindez valaki számára nem működik, az talán az olyan túlzások miatt van, mint az előbb említett férfimaszturbációs vagy fingó nős poénok – de hát ez a film azonnal vállalja, hogy a sarkítás és a túlzás lesz a legfontosabb eszköze, aki ezt nem tudja elfogadni, inkább bele se kezdjen. Előnyére válik viszont, hogy a két főszereplő, Rosamund Pike és Sacha Baron Cohen abszolút komolyan veszik a szerepeiket: nem börleszkkaraktereket játszanak, hanem érző embereket, és amikor ez fizikailag lehetséges, a vaskos poénokat is úgy mondják, mintha hétköznapi emberek lennének, nem bohócok.Amennyire propagandisztikus az egész, annyira visszafogott mégis a vége: a Hölgyeké az elsőbbség nem azt követeli, hogy valamelyik fél fújjon visszavonulót, majd hasaljon a földre és csókolja meg bűnbánóan a másik talpát. Csak azt, hogy ismerje el: nem biztos, hogy mindenre képes egyedül is. Nem biztos, hogy a világ működőképes, ha egyedül az egyik nem irányítja. Sőt: egészen biztosan nem működőképes.