A magyar emberek egészségének védelme és a biztonságos környezet megteremtése közös felelősségünk, ezért 3 milliárd forintos azbesztalapot hozunk létre
– jelentette pénteki bejegyzésében Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.
A politikus kifejtette, hogy ennek segítségével az önkormányzatokkal együttműködve támogatják azoknak a területeknek az azbesztmentesítését, ahol a szennyezettség meghaladja a határértéket.
A támogatást azok a települések kaphatják meg, amelyek azbeszttérképpel rendelkeznek, vállalják a rendszeres méréseket, és negyedévente beszámolnak az eredményekről.
Gajdos szerint ezzel az eljárással gondoskodnak arról, hogy a támogatások oda kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, miközben folyamatosan nyomon követhető a környezet állapota.







