Panelbeszélgetésnek indult, de villámgyorsan L. Simon László one-man show-jává vált a polgári értékek képviseletéről és jövőjéről rendezett kerekasztal Tusványoson. A volt kulturális államtitkár úgy sziporkázott, mint 2018-ban, amikor elmondta Orbán János Dénesnek a legendás, „Nem tudom, hogy miben szocializálódtatok Erdélyben, de ne menjünk ebbe az irányba, könyörgöm, az anyaországban!” mondatát.

L. Simon mostani beszélgetőpartnere Navracsics Tibor, Fodor Gábor és Győri Enikő moderátor volt. A tavalyihoz képest visszafogott érdeklődés mellett zajló Tusványoson kifejezetten sokan hallgatták a kerekasztalt, az érdeklődők be sem fértek a sátorba. A leglelkesebb néző Hoppál Péter volt, aki az első sorban, a földön ülve hümmögte végig a Fidesz polgári szárnyához sorolt politikusok okfejtéseit.

L. Simon erősen indított: kijelentette, hogy a polgár Mádl Ferenc-i fogalmának jelenleg nincs képviselete az országban, a Fidesz és Orbán Viktor pedig egy idő után lecserélte a polgár fogalmát a plebejusra, és plebejuskormányzást vitt. Szerinte az elvileg a polgárság megerősítésére létrehozott családtámogatási rendszer sem a polgárság bővítését szolgálta, hanem sokkal inkább az építőipart, mert 90 százalékban csak a felső középosztály tudott vele élni. „A Fidesz bukásához is hozzájárult, hogy a polgárság kikerült a párt fókuszából.”