A visszhang-alapú tájékozódásról, vagyis az echolokációról a legtöbb embernek a denevérek és a delfinek jutnak eszébe, ezek az állatok ugyanis köztudottan hangjeleket bocsátanak ki, majd a tárgyakról visszapattanó visszhangok elemzésével térképezik fel környezetüket. Elsőre talán meglepő lehet, de az emberi agy is képes erre a lenyűgöző teljesítményre, a kutatók pedig arra is rámutattak, milyen gyorsan sajátítható el – írja a Science Alert.
A Durham Egyetem szakemberei kimutatták, hogy egy mindössze 10 hetes tréning elegendő ahhoz, hogy mind a vak, mind a látó felnőttek elsajátítsák a szájjal képzett csettintéseken alapuló echolokációt. Bár sok látássérült eddig is hasonló módszert alkalmazott – például a fehér bot koppanásának visszhangját –, az eredmények igazolták, hogy
a képesség szinte bárki számára meglepően gyorsan megtanulható.
A Cerebral Cortex folyóiratban megjelent tanulmányban fMRI-vizsgálatokkal követték nyomon a résztvevők agyi változásait, különös tekintettel az elsődleges látókéregre (V1) és a primer hallókéregre (A1). Az eredmények azt mutatták, hogy a tréning hatására a látókéreg mind a vak, mind a látó csoportnál kifejezett érzékenységet mutatott a visszhangokra. Az eredmények alapján pedig az is kiderült, hogy a vakság vagy a látás nem befolyásolja érdemben az agy alkalmazkodóképességét.









