Nagyon szoros határidővel zajlik Balásy Gyula cégeinek jogi és pénzügyi átvilágítása, ami ha kedvező képet fest a vállalatokról, akkor Magyar Péter korábbi bejelentésével ellentétben az állam mégis átveheti őket – értesült a G7.
A lap azt írja, nem egyértelmű, hogy a kormányzat miért gondolta meg magát, de vélhetően azért, mert felismerték, hogy a cégekben tényleg elég jelentős vagyon van. Mert ha a működésből már nem is fog nyereséget termelni a csoport, a korábban megtermelt profit egy része még benne van, ami tízmilliárdos nagyságrendű lehet.
A G7 azt írja, a Balásy-féle birodalom alapját adó, Balásy Gyula által felajánlott négy cég tavaly együttesen több mint 26 milliárd forint nyereséget termelt, ráadásul már a korábbi évekből is maradt bennük profit. A vállalatokban összesen 115 milliárd forintnyi eszköz van, aminek közel felét hitelekből és kölcsönökből finanszírozták ugyan, de a cégek együttes nettó eszközértéke így 55–60 milliárd forint között lehet. A vagyon egy jelentős része ráadásul kifejezetten könnyen hozzáférhető, hiszen a cégek bankszámláin és pénztáraiban 2025 végén több mint 26 milliárd forint volt.
A lap információi szerint időközben arról is gondoskodtak, hogy a csoport legalább addig ne váljon fizetésképtelenné, amíg el nem dől a sorsa: ha teljesen nem oldották is fel a bankszámlák zárolását, de lehetővé tették, hogy az érintett cégek a számláikat ki tudják fizetni.






