Magyar Péter korábbi bejelentésével ellentétben mégis átveheti a magyar állam Balásy Gyula cégeit, melyeket jelenleg szoros határidővel átvilágítanak – írta meg a Telex. Közben a Lounge cégcsoport teljesen fizetésképtelenné válásának elkerüléséről is gondoskodtak: a zárolást teljesen nem oldották fel, ám lehetővé tették, hogy az érintett cégek a számláikat ki tudják fizetni.
Komoly pénz lehet még a cégben
A lap arról írt: vélhetően azért dönthet így az állam, mert a cégben továbbra is tízmilliárdos nagyságrendű profit van.
Balásy cégei tavaly együtt összesen több mint 26 milliárd forint nyereséget termeltek, ehhez adódik még a korábbi évek profitja. A cégek együttes nettó eszközértéke becslések szerint 55–60 milliárd forint között lehet. A vagyon egy jelentős része ráadásul kifejezetten könnyen hozzáférhető: 26 milliárd forint a cégek bankszámláin és pénztáraiban volt megtalálható 2025 végén.
A cégcsoport átvilágítása június végén, július elején kezdődött, és 30 napos határidővel fut. A folyamat során azt állapítják meg, mennyi vagyonnal rendelkezik jelenleg a cégcsoport, illetve jogilag és pénzügyileg mennyire áll stabil lábakon.






