Vadász Gergely hegyvidéki momentumos önkormányzati képviselő lemond a kerületi alpolgármesteri posztjáról. Azt írja, régóta gondolkozott azon, meddig vállalhatja ezt a tisztséget annak ismeretében, ahogy Kovács Gergely kutyapártos polgármester vezeti a XII. kerületet.

Vadász elmondása szerint egyértelművé vált számára, hogy Kovács nem érzi a felelősségét a munkakapcsolatuk megromlásában, miután másodszor is a képviselő-testület elé terjesztette a leváltását. A momentumos politikus megjegyzi, hogy az ügyet legutóbb napirendre sem sikerült venni a testületben, mivel még a kutyapártos képviselők közül sem támogatták többen az erről szóló indítványt.

Vadász Gergely szerint Kovács Gergely nem párbeszéddel kívánja rendezni a szakmai nézeteltéréseiket, hanem az eltávolításával zárná le azokat, amihez kész nagykoalíciót szervezni a Fidesszel és a DK-val a szavazáson.

Ebben a politikai játszmában nem vagyok hajlandó statisztaszerepet vállalni, ezért a mai napon azonnali hatállyal lemondtam az alpolgármesteri tisztségről

– írja.