Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A 444 megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelyben május 27. és július 10. közötti, videóhíváson keresztül történt meghallgatásukon részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyarok, amikor március 5-én elfogták őket a TEK kommandósai. Az aranykonvoj-ügy az Orbán-kormány utolsó egy hónapjának legnagyobb botránya volt, miután a vecsési Mol-kútnál elfogtak hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő, több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre. Leguggolt mellém valaki, és a fejemre térdelt” – emlékezett vissza az egyik ukrán pénzszállító. A lap további részleteket közöl a jegyzőkönyvből, hogy hogyan bántak a pénzszállítókkal, mit mondott nekik a tolmács, és végül hogyan engedték szabadon őket.Az aranykonvoj-ügyA Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő, több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az ügyészség szerint egy feljelentés nyomán cselekedtek így. Később kiderült, hogy az egyik titkosszolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt a feljelentő, ami a másik szolgálattól, az Információs Hivataltól gyűjtött adatokra alapozva tette meg ezt a lépést.Az ukrán pénzszállítók ügyvédje később egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a rajtaütésen – a jegyzőkönyvvel szemben – csak a TEK kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben, pénzmosás gyanújával. Az ukránok ügyvédje és a pénz fogadója, az ukrán takarékbank, az Oscsadbank jogásza, illetve a pénzt küldő osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, amit a megfelelő engedélyek birtokában Ausztriából Ukrajnába akartak eljuttatni a pénzszállítók.Ennek ellenére az Orbán-kormány és propagandája azt kezdte kommunikálni, hogy gond volt a szállítmánnyal, pénzmosás történhetett, és hogy a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek – de ezekre a vádakra és sejtetésekre ez idáig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. Március 10-én rendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.A Telexen írtuk meg először, hogy Orbán Viktor döntött arról, hogy le kell csapni az ukrán aranykonvojra, de még a rajtaütés időpontja is a kormányzattól jött. A rajtaütést viszont szakmailag semmi nem indokolta – árulták el a Telexnek az aranykonvoj elleni művelet részleteit ismerő források. Egy ügyész, aki beletekinthetett a titkosszolgálat irataiba, azt állapította meg, hogy „az Alkotmányvédelmi Hivatal a nemzetbiztonsági kockázatra utaló tényeket kellő adattal nem támasztotta alá”.A 444 aztán június végén arról írt, hogy birtokukba került egy június 9-én kelt állítólagos ügyészségi dokumentumról készült fotó, ahol azt sorolják fel, hogy kiknek az érintettségét kellene tisztázni az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. A lap idézi is a dokumentumot, ami „lényegi döntést, utasítást hozó” személyeknek nevezi meg Orbán Viktor volt miniszterelnököt, Farkas Örs nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő volt államtitkárt, Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ volt főigazgatóját és Demeter Tamást, a NAV volt bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét. A lap értesülései szerint Hajdu kihallgatásán arról beszélt, Farkas Örs államtitkártól értesült az ukrán pénzszállítókról.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek