Emelkedett hangulattal kezdődött a keddi ülés.Aztán ez gyorsan elmúlt.Volt kivonulás, felkérdezés és mikrofonkikapcsolás is.
Tegnap úgy tűnt, kissé megroggyantotta Magyar Pétert a Polgár Judit köztársasági elnöki jelölése körüli polémia, sikerült is úgy lehoznia az Országgyűlés ülését, hogy nem mondta ki a nevét (nem így Bujdosó Andrea, aki a Tisza frakcióvezetőjeként alig néhány órával azelőtt sietett jelezni, hogy a kormánypárt teljes mellszélességgel támogatja a sakkfenomén jelölését, hogy végül Polgár bejelentse, nem vállalja a felkérést).
Este Magyar egy suta bocsánatkéréssel („sajnálom, ha”) magára vállalta a felsült akciót, ma pedig az Országgyűlésben láthatóan igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Sok szó esett a nemzeti egységről, hogy aztán inkább személyeskedésbe csapjon át az ülés.
Pedig a kezdet ígéretes volt: a köztársasági elnöki posztot ideiglenesen átvevő Forsthoffer Ágnes napirend előtt arról beszélt, hogy amíg ő gyakorolja a jogkört, igyekszik visszaállítani annak méltóságát lelkiismerete és legjobb tudása szerint, majd áttért arra, hogy egy demokráciában természetes, hogy vannak egymástól eltérő vélemények, és meg kell érteni, el kell fogadni mások érzéseit.












