A parlament ülésének elején is az új köztársasági elnök jelöléséről vitáztak a képviselők, miután Magyar Péter vasárnap arról posztolt, hogy hétfőn találkozik Polgár Judittal és felkéri a posztra. A Tisza Párt frakciójának délelőtti ülésén is előkerült a téma, erről Tárkányi Zsolt (képünkön), a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt újságíróknak az MTI tudósítása szerint. https://hvg.hu/itthon/20260720_magyar-peter-parlament-elo-kozvetites-sulyok-tamas-ulesTárkányi kiváló államfőjelöltnek nevezte Polgár Juditot és biztos abban, hogy bárkit is jelölnek és választanak köztársasági elnöknek, az az elmúlt tizenhat év mind a négy államfőjénél „jobb lesz”, ugyanakkor megjegyezte, döntés még nem született. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a frakcióülésen nem volt nagy vita, „érvek, ellenérvek elhangoztak, egy jó hangulatú frakcióülés volt”, de nem reagált érdemben arra, hogy Polgár Judit mellett más név is felmerült-e a frakcióülésen. Bujdosó Andrea frakcióvezető egy felszólalásban beszélt a sakkmester jelöléséről, azt mondta, a Tisza-frakció egyhangú álláspontja szerint Polgár Judit a legalkalmasabb jelölt az államfői posztra, erről a végleges döntést a következő frakcióülésen hozzák meg. https://hvg.hu/itthon/20260720_sakk-vilagnap-magyar-peter-polgar-judit-koztarsasagi-elnok-felkeresNyitókép: HVG / Cabrera Martin.
Tárgyalt a Tisza-frakció Polgár Juditról, de döntés még nincs
Tárkányi Zsolt szerint kiváló államfőjelölt Polgár Judit.











