„Polt Péter: out” – értékelte Magyar Péter miniszterelnök, hogy a volt legfőbb ügyész, bő egy év után az Alkotmánybíróság éléről és a testületből is távozik a Sulyok Tamás államfőt is eltávolító Alaptörvény-módosítás hatására. Van, aki már fel is vetette Polt büntetőjogi felelősségét, amit ő kikért magának, de tény: megszűnik a mentelmi joga.

Ugyan a 17. Alaptörvény módosítás hatályba lépése okán a legtöbb szó Sulyok Tamás „önmenesztéséről” esik, hiszen az ő eltávolítása már múlt idő, de Magyar Péter ezzel együtt – élve a még a Fidesz-kétharmad által szabott, szinte korlátlan jogi mozgástérrel – egy másik fontos politikai skalpot is begyűjt, amikor megszabadul a szerinte szintén „Orbán-báb” Polt Péter volt legfőbb ügyésztől, az Alkotmánybíróság elnökétől.Magyar Péter miniszterelnök mindkettejüket szóba is hozta hétfőn az Országgyűlés hétfői ülésén egy sajátos felsorolásban: „Gulyás Gergely: out, Szijjártó: out, Polt Péter: out, Lomniczi Zoltán: out, Lázár János eltűnt, Sulyok Tamás nincs”. Viszont jelezte, neki „fájóan hiányzik” egy név a sorból, Polt utódjáé, Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészé, és kérte is a Parlamentet, tegyen jogi lépéseket a jelenlegi legfőbb ügyész visszahívására.Magyar Péter július 20-án a Parlamentben: "Polt Péter: out"HVG / Cabrera MartinPolt Péter Ab-elnöki és alkotmánybírói mandátuma amúgy csak szeptember elsején szűnik meg, de a Tisza-kormány egy tagja máris felvetette a büntetőjogi felelősségét, amit ő visszautasított, az ártatlanság vélelmét hangoztatva. A kritika ebben az esetben tényleg váratlan helyről érkezett, hiszen a témában talán legkevésbé illetékes tárcát, az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot vezető Gajdos László üzent Polt Péternek, így:Vége van!A tárcavezető szerint „az Orbán-kormány az Alkotmánybíróságra menekítette ki a korábbi legfőbb ügyészt, aki több mint húsz éven át fedte el, illetve akadályozta, hogy számos korrupciós ügyben valódi felelősségre vonás történjen”. Azonban – folytatta – megszűnik az a különleges jogállása, ami e tisztségéhez kapcsolódik. Ez pedig Gajdos szerint azt jelenti, hogy rövidesenneki is számot kell adnia a tetteiről a hamarosan felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal előtt.