Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Magyar az elmúlt hét köztársasági elnökről beszélt, azt boncolgatta, hogy kit hogyan, milyen paktumokkal jelöltek, és ez milyen hatással volt az elfogadottságukra. Ezután a miniszterelnök elmondta, hogy az alkotmányozási folyamat végéig átmeneti köztársasági elnököt kaptak, egyébként pedig most először megvan a lehetőség, hogy pártokon felül álló, a pártpolitikai megosztottságon felül álló jelöltet válasszanak. Szerinte ez történelmi lehetőség, amiben közösen kell részt venni.Ezért nemcsak a parlamenti pártokat, hanem a civileket is arra kérte, hogy mondják el, kit szeretnének. Szerinte lesznek viták, nem lesz olyan jelölt, aki mindenkinek megfelel, de ez természetes, a társadalmi vita szerinte igazából hatalmas érték, hogy ezekről a dolgokról lehet beszélni, minden közös gondolkodás, vita hatalmas érték, három hónapja el sem lehetett képzelni, hogy ez lehetséges lesz szerinte.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek