Mumifikálódott holttestet találtak július 14-én a mikepércsi Vénszőlőskertben, az esetről a rendőrségre érkezett bejelentés. Bár az áldozatot egyelőre nem tudták beazonosítani, a boncolás során kiderült, hogy a halált idegenkezűség okozhatta – írja a police.hu.A Hajdú-Bihar megyei rendőrök két nap alatt eljutottak egy férfihoz, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 34 éves mikepércsi lakost július 16-án gyanúsítottként hallgattak ki, amely során részletes beismerő vallomást tett.Mint kiderült, a férfi közösen italozott a barátjával egy szőlőskerti ingatlanban még 2025-ben, egy téli estén. Vita alakult ki közöttük, majd úgy megverte, hogy az ismerőse belehalt a sérüléseibe. Az elkövető ezt követően egy romos, elhagyatott épületnél elrejtette a holttestet.Az elkövetővel szemben halált okozó testi sértés miatt indult eljárás, a bíróság július 18-án elrendelte a letartóztatását.
Halálra verte egy ismerősét egy mikepércsi férfi, hónapokkal később találták meg a holttestet
Az elkövető beismerő vallomást tett.













