Miután a Fidesz már kiadott egy közleményt az ügyben a nap folyamán, az ellenzéki párt egyik országgyűlési képviselője, Bóka János is közzétett egy rövid videót, amelyben kifejezte: sajnálja, hogy a Polgár Judit életműve Magyar Péter „politikai áldozatává válik”, miután a miniszterelnök jelezte, hogy még a mai nap megkérdezi a sakknagymestert az államfői pozíció ideiglenes ellátásáról.
Pártjához hasonlóan Bóka is azzal vezette fel mondandóját, hogy a Tisza-kormány erőszakosan és jogellenesen mozdította el a múlt héten a posztjáról Sulyok Tamás volt államfőt, akinek a távozását belefoglalták a 17. alaptörvény-módosításba. A Fidesz-kormány egykori európai uniós ügyekért felelős minisztere ezt követően Magyar Péter szemére vetette, hogy bár széleskörű társadalmi konzultációt ígért az ügyben, a miniszterelnök „egy órával a labdarúgó-világbajnokság döntője előtt a Facebookon jelentette be a jelöltet”.
Ezt ő egyszemélyben, önkényesen eldöntötte. Méltatlan ez a köztársasági elnöki intézményhez, és méltatlan ez Polgár Judit személyiségéhez, életművéhez, eredményeihez, amit mindannyian tisztelünk
– jelentette ki.
Bóka volt eddig az egyetlen a fideszes parlamenti képviselők közül, aki személyesen megnyilvánult a témában (még Orbán Viktor oldalán sem látszik semmilyen reakció). Mindez akár előre vetítheti azt is, hogy tényleg Bóka János lesz az ellenzéki párt új frakcióvezetője, aki azután veheti át a posztot, hogy Gulyás Gergely arról egy héttel ezelőtt lemondott. Korábban a 24.hu-hoz is olyan hírek jutottak el, hogy őt tartják a legesélyesebbnek, de Magyar Péter is szinte kész tényként kezelte már a múlt héten, hogy Bóka lesz Gulyás utódja.













