Sajnálja, de tisztelettel tudomásul veszi Polgár Judit döntését – közölte a hátfő este közösségi oldalán megosztott videóüzenetben Magyar Péter kormányfő, miután Polgár Judit visszautasította Magyar és a Tisza párt felkérését a köztársasági elnök-jelöltségre. „Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Judit elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a jelöltséget” – foglalta össze a sokakat meglepő fordulatot Magyar Péter, aki ezután saját felelősségéről beszélt.Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem terhel– fogalmazott a miniszterelnök, akinek a nap folyamán többen felrótták, hogy miután szombaton még lehetséges jelöltek megnevezésére biztatott mindenkit közösségi oldalán, vasárnapra a magyar tudomány, kultúra és sport 16 jeles képviselője által aláírt javaslatra hivatkozva látszólag el is köteleződött Polgár Judit jelölése mellett, többek közt arról írva, hogy személyesen nagy megtiszteltetésnek venné, ha a világhírű magyar sakk nagymester hétfőn elfogadná a jelölést. Bár Polgár Judit személyével szemben alig merült fel kritika – ilyen volt például, hogy nincs jogászi végzettsége vagy hogy az elmúlt években nem foglalt állást politikai kérdésekben –, a hirtelen és túl gyorsan keresztül vinni próbált jelölés, valamint az elmaradt, de legalábbis nem túl kiterjedt és alapos vett társadalmi egyeztetés miatt többen ellenérzésüket fejezték. A délután folyamán már Magyar Péter is arról posztolt, hogy nem Polgár Judit az egyedüli komoly jelöltjük, bár újabb neveket nem dobott be. Majd este Polgár Judit jelentette be, hogy bár a felkérést megtiszteltetésnek vette, nem érez magában elég erőt annak vállalására. https://hvg.hu/itthon/20260720_parlament-vita-koztarsasagi-elnok-magyar-peter-pocs-janos-kameras-szemuvegSajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését – reagált erre videóüzenetében Magyar Péter, aki egyúttal azt is megköszönte, hogy a sakkozó komolyan vette a felkérést. „Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte” – tette hozzá, majd kijelentette, hogy Polgár meggyőződése szerint kivételes elnöke lehetett volna az országnak. https://hvg.hu/itthon/20260720_tanacs-zoltan-bodis-kriszta-retvari-bence-es-boka-janos-is-kommentaltak-mar-polgar-judit-dontesetElismerem, hogy a folyamat nem mindenben úgy zajlott, ahogy azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna – mondta a miniszterelnök, majd azt ígérte: „ahogy eddig is, a hibáinkból és tapasztalatokból tanulni fogunk, tanulni fogok”. Ezután arra emlékeztetett, hogy a Tisza Párt megnyitotta az államfőjelöltek kiválasztásának kérdését az állampolgárok felé, Polgár Judit jelölése is ennek keretében merült fel. Ugyanakkor a hatályos Alaptörvény szerint az Országgyűlés választ elnököt. A következő elnökről tehát a parlamenti többség fog dönteni, de csak átmeneti jelleggel az új alkotmány életbe lépéséig.A miniszterelnök azt is megerősítette, hogy továbbra is politikán kívülről érkező, független jelöltben gondolkodnak. „Magyarországnak több évtizednyi szembenállás után olyan államfőre van szüksége, aki képes közelebb hozni egymáshoz az eltávolodott társadalmi közösségeket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy erre Polgár Judit tökéletesen alkalmas lett volna. https://hvg.hu/itthon/20260720_torok-gabor-polgar-judit-elutasitas-uj-kormany-elso-kudarc„A következő napokba nyugodtan, felelősen és méltányosan fogunk dolgozni. Olyan jelöltet keresünk, aki méltó Magyarország képviseletére, képes megőrizni a nemzet egységét, és valamennyi magyar ember elnökeként kívánja szolgálni a hazáját” – ígérte.„Köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést! Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett!” – zárta bejegyzését. https://hvg.hu/itthon/20260720_magyar-peter-polgar-judit-parlament-pocs-janosNyitókép: HVG / Cabrera Martin