A hétvégén kijött a Tegyél csodát! című dal, amely Dobó Kata Még egy kívánság című romantikus vígjátékához készült, és a film két szereplője, Kádár L. Gellért és T. Danny éneklik.

A Még egy kívánság napjainkban játszódik, főszereplője Juli (Hermányi Mariann), a munkájában és magánéletében is elkényelmesedett, húszas évei végén járó zenei menedzser. Megszokott hétköznapjai gyökeres fordulatot vesznek, amikor kezébe kerül egy kívánságfüzet, amivel bármit eltüntethet a világból. Egy szakmai baklövés miatt kelepcébe kerül, és az egyedüli kiút számára az, ha felfuttat egy ismeretlen zenekart. Ehhez használni kezdi a kívánságfüzetet, ami egy idő után egyre extrémebb kívánságokkal lesz tele.

Az orrműtét előtt álló T. Danny első filmszerepében egy Milán nevű zenészt alakít, Kádár L. Gellért pedig a Dead Flamingos zenekar frontemberét, Kareszt.

Elkészült a Még egy kívánság hivatalos dalának klipje

Már nagyon vártam, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor kipróbálhatom magam a színészetben is. Ez megvalósult, és bízom benne, nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor a moziközönség találkozhat velem. Nagyon megtetszett a filmes világ, nagyon szeretek a filmszakma közelében lenni. Ugyan a mozipremierre még várni kell, de addig is elkészült a Még egy kívánság hivatalos dalának klipje, amivel mindenki ráhangolódhat a történetre még az októberi premier előtt