Ilyenkor a TEK szoros kapcsolatban van nemcsak a titkosszolgálattal és a helyi rendőrséggel, de a rendezvényt biztosító céggel is. A biztonság érdekében sok mindenhez joguk van. Átkutathatják a környező épületeket, intézkedhetnek a gyanúsan viselkedőkkel szemben, sőt előre bekérhetik és leellenőrizhetik a helyszínen biztonsági feladatot ellátók adatait. Úgy tudom, eredetileg megengedték volna, hogy egyes forgatócsoportok felmehessenek a téren lévő bencés gimnázium tetejére fotózni, videózni. Ám ezt biztonsági okokból lefújták, akkora volt a készültség
– mondta a 24.hu által megkeresett, rendezvények biztosításával is foglalkozó vállalkozásnál dolgozó, névtelenséget kérő szakember, aki szerint valószínűsíthető, hogy az Orbán Viktor biztonságáért felelős Terrorelhárítási Központ tudott az akkori miniszterelnök győri kampányrendezvényén megjelenő fekete ruhások tevékenységéről.
Már csak azért is valószínűtlen, hogy a TEK szó nélkül hagyott volna számára ismeretlen, a területre bejutni akarókkal szemben önkényesen, felső jóváhagyás nélküli intézkedő fekete ruhásokat mozogni a területen, mert a rendezvényre feszült légkörben került sor. Pintér Bence polgármester három nappal a rendezvény előtt arról írt, hogy









