Visszaküldik a szerelőhangárba a Katar által az USA-nak ajándékozott új elnöki különgépet, hogy "a lehető legteljesebb mértékben" továbbfejlesszék, miután aggodalmak merültek fel lehetséges biztonsági hiányosságai miatt, idézi Donald Trump amerikai elnököt az MTI.Trump július elején utazott első alkalommal ezzel a Boeing 747-8-as típusú géppel Törökországba a NATO csúcstalálkozójára. Újságíróknak ugyanakkor feltűnt, hogy a csúcsot követően Trump a korábbi Air Force One-nal távozik Ankarából, és ezért kétségek merültek fel a gép biztonsági képességeivel kapcsolatban.A New York Times szerint az új repülőgépnek a korábbi elnöki géphez képest hiányosak a védelmi rendszerei, főképpen a rakétavédelem terén."Sok képességgel rendelkezik, de amennyire tudom, mintegy egy hónapon belül elküldik, hogy a lehető legmagasabb szintre fejlesszék (biztonsági képességeit)" – fejtette ki Trump az újságíróknak, amikor erről a témáról kérdezték. Az elnök, aki a New Jersey-ben megrendezett labdarúgó-világbajnokság döntőjén való részvétel után tért vissza Washingtonba, nem részletezte, hogy milyen fejlesztéseket terveznek végrehajtani a gépen.Trump korábban lekicsinyelte az új elnöki repülőgéppel kapcsolatos aggodalmakat. Mint akkor állította, azért szállt át a régi elnöki gépre a törökországi csúcstalálkozót követően, hogy az új különgépet bemutassák a katonáknak egy brit légitámaszponton. https://hvg.hu/360/20250513_Donald-Trump-Katar-maganrepulo-ajandekrepulo-Air-Force-One-megvesztegetes-nemzetbiztonsagi-kockazat-etikai-jogi-aggalyokAz új luxusrepülőgépet tavaly a katari királyi család ajándékozta az elnöknek. Trump több alkalommal is panaszkodott az 1990 óta szolgálatban lévő, és így már elöregedő elnöki repülőgépekre. A Boeing amerikai repülőgépgyártónál a két új Air Force One elnöki repülőgép közül az első csak 2028 közepén állhat szolgálatba, ami újabb késedelmet jelent az eddigi ütemtervhez képest. Trump korábban többször kifejezte elégedetlenségét a késések miatt, és kijelentette, hogy még mandátuma lejárta előtt, 2029 januárjáig szeretne az új gépeken repülni.A Boeing 2018-ban kapott 3,9 milliárd dolláros megrendelést a két Boeing 747-8 típusú gép speciális elnöki kialakítására. Az azóta felmerült többletköltségek miatt a vállalat szerint a teljes ráfordítás jelenleg meghaladja az 5 milliárd dollárt.
Visszaküldik a szerelőhangárba Trump Katartól ajándékba kapott elnöki különgépét, mert nem biztonságos
A New York Times szerint főképp a rakétavédelem hiányos a megvesztegetés-szagú repülőgépen.















