Magyar Péter Facebookon jelentette be, hogy holnap felkéri Polgár Juditot a köztársasági elnöki posztra.

„A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart” – írta bejegyzésében, majd a korábban megjelent, tudósok, művészek és sportolók által aláírt nyílt levélre utalva kifejtette:

A magyar közélet elismert szereplői által ma köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit ilyen személy, ezért a holnapi napon találkozom vele és megkérdezem, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat.

Polgár Judit neve a miniszterelnök szerint évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással. A sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakítás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült. Ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, akinek rendkívüli életútját nemrég A sakk királynője című dokumentumfilm is bemutatta. Néhány héttel ezelőtt pedig tagjává választotta a Christ’s College (Cambridge-i Egyetem) – idézi fel Magyar.