Amerikai támadás érte az Irán délnyugati felében található, még építés alatt álló darhovini atomerőművet – közölte vasárnap az IRNA állami hírügynökség.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az X-en közölte, hogy az építkezés még korai stádiumban van, s az ellenőrök legutóbbi látogatása alkalmával még nem volt hasadóanyag a létesítmény területén. Rafael Grossi, a NAÜ-főigazgatója mindazonáltal újfent önmérsékletre intette a harcoló feleket a nukleáris létesítmények körül.
Irán 2022 végén jelentette be az építkezési munkálatok kezdetét Darhovinban, amely közel fekszik az iraki határhoz. A Huzesztán tartományban épülő nyomottvizes reaktor tervezett teljesítménye 300 megawatt, elkészültével korábban 2030-ig számoltak.
A Mehr iráni hírügynökség legfrissebb közlése szerint robbanások zaját lehetett hallani a délnyugati Abadán városának térségéből.
Az izraeli hadsereg a nap folyamán közölte, hogy iráni rakétacsapást figyeltek meg a Vörös-tenger partján található jordániai Akaba kikötővárosa ellen. Akaba mindössze néhány kilométerre található a zsidó állam határától. Hozzátették, lehetséges, hogy az iráni csapás hatásai izraeli területen is érezhető lesznek.








