A palotási halfesztiválon tűnt fel a hétvégén Gyurcsány Ferenc. A dél-nógrádi település Ecseg közelében van, ahol a volt miniszterelnök nemrégiben házat vásárolt. A Blikk azt írta, hogy az eseményre elkísérte a visszavonult politikust új párja, Éva is. Gyurcsányékat a házigazdacsapat asszonyai pedig énekszóval fogadták.

Az egykori miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy a maga eszközeivel megpróbálta segíteni Ecseg csapatát a halfőző versenyben

Hogy végül győztünk-e? Mi az hogy, nagyon is!

– írta Gyurcsány. Állítása szerint a csapat megvédte tavalyi első helyét a harcsapaprikás-készítés versenyszámban.

Gyurcsány Ferenc 2025-ben fordított hátat a politikának, azóta pedig folyamatosan ír, amelynek az eredménye három könyv, a fesztivál előtt pedig bejelentette, hogy legújabb művének, a Végzetes algoritmusnak a kéziratát is leadta a szerkesztőnek.