Különös jelenséget lehetett látni néhány napja azon a radarképen, amely a Balatont és környékét mutatta. A tó felett – a dél-nyugati csücskétől egészen nagyjából Tihany magasságáig – egy összefüggő képződmény jelent meg a radaron, több alkalommal is.A radarkép alapján elsőre úgy tűnt, felhőről van szó, ami a Balaton vizéből jött létre, nem sokkal később azonban kiderült, nem erről van szó. https://www.facebook.com/reel/1383143450585734Vasas Gábor a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatóját a Vmet.hu Facebook-oldalán idézték a jelenséggel kapcsolatban. A szakember szerint a radarképen nem egy felhő jelent meg, hanem a balatoni árvaszúnyog, Chironomus balatonicus tömeges kirepülését lehet rajta látni. Mint írja, a tömeges kirepülésük során okozott interferencia az, ami „bezavar” a radarképbe.Mint ismert, a balatoni árvaszúnyog nem csíp, ugyanakkor rendkívül fontos részét képezi a Balaton ökológiájának, így az irtása is tilos.Vasas egy másik, szintén a Vmet.hu Facebook-oldalán megjelent írásában arról is olvasni, pontosan miért fontosak ezek az élőlények. A szakember szerinta lárváik az üledékben élnek, ahol elhalt algákat, szerves törmeléket és mikroorganizmusokat fogyasztanak,amikor kirepülnek, fizikailag is eltávolítják ezeket a vízből,ennek egy része pedig a szárazföldet fogja táplálni.A szúnyogok jelenlegi mennyisége azt mutatja, komoly belső terhelése van a Balatonnak, amely a jövőben a vízminőség romlásához – például az algák elszaporodásához – vezethet.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.