A Klek csúcsán – Fotó: Tenczer Gábor / TelexA tenger felé autózva a spliti autópályán, Ogulin városa környékén feltűnik egy érdekes formájú sziklacsúcs, ami élesen kiválik dimbes-dombos környezetéből. Ez az 1181 méteres Klek, ami szinte kiabál, hogy gyere, koma, másszál meg. Nem csoda, hogy ez a horvát hegymászás bölcsője, miként az sem, hogy a karakteres sziklacsúcsot számos sötét legenda övezi.Nyár elején eredetileg a Bijele i Samarske stijene hófehér sziklaerdejébe indultunk, ám a helyi Nemzeti Park vezetője eltanácsolt minket. A helyszínt ugyanis elözönlötték a szarvasviperák, ami egy dolog, de térerő sincs nagyon a szikláknál, hogy marás esetén gyors segítséget hívjunk. Ekkor ugrott be a Klek sokszor megcsodált sziklaorma, ami tökéletes helyettesítő túrának kínálkozott a közelben.Ehhez először Ogulinba mentünk, aminek a képét annyira meghatározza a Klek, hogy még a hivatalos városi zászlóban is szerepel. A Kőszeg méretű város igencsak különlegesnek számít, mert saját szurdoka van, ami lényegében kettévágja a települést. A szurdok felső végében egy hatalmas víznyelő barlang szippantja be a város folyóját, a Dobrát, a tátongó nyílás meredek sziklafalára építették a Frangepánok az ogulini várat a középkorban.Természetesen le kellett másznunk a szurdok aljára, hogy bemerészkedjünk a hatalmas barlang száján. Az éppen nem túl áradó kedvében csordogáló Dobra folyó nem állta az utunkat, a köves-iszapos mederben viszont lassan haladtunk. Beérve a hatalmas földalatti csarnokba, elcsodálkoztunk, mint Lidenbrock professzor az Utazás a Föld középpontja felé című Verne regényben. A félhomály uralta csarnokban csend volt, de a víznyelő nyílását elnyelte a sötét.Egy száraz szifonon átkelve újabb nagy barlangterembe hatoltunk be, ami szintén nyitott volt a szurdok felé. Elképzeltem, ahogy áradáskor zubog be a hatalmas víztömeg és eltűnik a mélyben, hogy öt kilométert hömpölyögve a föld alatt a hegyek túloldalán ismét napvilágra bukjon.A körülbelül egy órás barlangtúrát egyáltalán nem terveztük be, de nagyon sajnálnám, ha nem fedeztük volna fel a víznyelőt. Ahogy elnéztem, Ogulin lakóit nem nagyon érdekli ez a földalatti csoda, aminek lényegében a csarnokai fölött, a felszíni utcákon szaladgálva intézik ügyes-bajos dolgaikat. Ugyanis egy lélekkel nem találkoztunk lent, de az odavezető ösvény sem tűnt nagyon használt útvonalnak.Lehet, hogy azért, mert a helyiek által Đulin szakadékának titulált víznyelőhöz rossz emlékű legenda fűződik. Eszerint a 16. században élt Ogulinban egy Đula nevű fiatal lány, aki beleszeretett Milan Juraić várkapitányba. Mikor Milan elesett egy törökkel vívott összecsapásban, Đula bánatában a Dobra szakadékába vetette magát.Következő nap reggel elgurultunk az Ogulintól 10 percre fekvő Bjelsko tanyáig, innen indul ugyanis a turistaút a Klek csúcsára. A túrát és a hegyhez kapcsolódó legendákat látványosan és jól összefoglalja a helyszínen készült túravideónk:A lényeg, hogy a túra első szakaszában árnyas bükkös-gyertyánosban haladtunk felfelé, ami nem sokban különbözött hazai hegyoldalainktól. A nagyjából észak-déli irányban elnyúló hegyvonulat kényelmesen emelkedő, széles gerincén kaptattunk fel, és olyan 350 méternyi szintemelkedés után értük el az első sziklakilátót, ahol némi kóstolót kaptunk abból, mi vár minket odafent.A sziklától egy köpésre befutottunk a Klek menedékház árnyas udvarára. A menedékház (planinarski dom) hétvégén nyitva van és hideg itallal valamint meleg teával várja a kitikkadt túrázókat. Itt tudtuk meg, hogy a csúcs innen megközelíthető egy meglehetősen könnyű (B-s nehézségű) via ferrata útvonalon, de mivel nem volt nálunk felszerelés, fájó szívvel maradtunk a normál túraúton.Ezen tovább lépkedve átléptünk egy piros, háromszög alakú kapun, amin a köszöntő felirattal azt is tudatták, hogy immár a boszorkányok területén járunk. E hegyhez fűződő legendát, Sabina, ogulini vezetőnk – civilben egyébként tiszteletbeli boszorkány – ismertette.A szóbeszéd szerint viharos éjszakákon a hegytetőn gyűlnek össze a világ boszorkányai. Táncolnak, sikoltoznak, kiabálnak, hogy felébresszék a Kleket, az óriást, aki hegybe temetve alszik. Klek az óriás régóta él itt, de az idők kezdetén, amikor összeveszett a szláv Volos főistennel, Volos kővé dermesztette. Sabina szerint Klek egyszer felébred és bosszút áll.A turistaház és a túra – Fotó: Tenczer Gábor / TelexMiután boszorkány-történeti tudnivalókból kikupálódtunk, felkapaszkodtunk a kötéllel-huzallal biztosított, néhol lépcsőkkel megerősített sziklaösvényen a hegytető alá, ahová egy mentőhelikopter-leszállóhelyet építettek ki. A leszállóhely betontárcsája mintha Klek óriás kinyújtott kezének kérges tenyere lett volna. Innen egy kis szűk, hevenyészett korláttal ellátott kis gerincen jutottunk át a sziklatömb aljához, majd egy utolsó rohammal felkapaszkodtunk a csúcsra.A lapos tetőn már több túrázó is pihent, szendvicseibe vagy a panorámába merülve. A tibeti zászlókkal díszített csúcskereszt mellett egy rakott kőgúla jelezte, hogy nem akárhol állunk. A csúcsnak valóban káprázatos körpanorámája volt, messzire elláttunk minden irányba.Sajnos a tenger a partján emelkedő, Kleknél magasabb hegyek miatt takarásban maradt, és délnyugati irányban egy kisebb átjátszótorony is belelógott a látványba. (Csak nehogy egyszer egy röpködő boszorkány fennakadjon rajta!) Mindennek ellenére az óriás sziklakobakja olyan nagyszerű helynek bizonyult, hogy vagy fél óráig elidőztünk rajta. Lefelé a már ismert nyomvonalon ereszkedtünk le a parkolóig.Ogulinba visszatérve még bementünk a Frankopan várba, ahol egy helytörténeti és egy irodalmi kiállítás mellett helyet kapott egy kis alpinista múzeum is. A horvát hegymászás története ugyanis összefonódik a Klek történetével. A csúcsot királyok hódították meg az 1800-as évek közepén, majd 1874-ben egy sikeres mászás után itt született meg a Horvát Hegymászó Szövetség ötlete is. Az 1900-as évek elején egyre többen mászták meg a hegyet a sziklafal felőli oldalán is. A helikopter-leszálló nem véletlenül épült a gerincre, sok volt a probléma, itt szenvedett halálos balesetet a horvát hegymászás legendája, Branko Lukšić is.A baleseteknél kell megemlíteni azt is, hogy a Kleken is él szarvasvipera (horvátul poskok), ritkán előfordulhat, hogy találkozunk vele, akár a horvát hegyek többségében. Az úton Sabina elkezdett hangosan kiabálni, hogy „Hahó, medve, hol vagy, medve, jövünk!”. Bár ezt valószínűleg inkább tréfából tette, a hegyen élnek medvék (mint a horvát hegyek nagy részén), de kisebb testalkatúak, és kerülik az embert. Nem is hallani medvetámadásról a környéken.Az útvonal nagyítható túratérképen:Hazafelé a Kupa-folyó forrása felé vettük az irányt, ami egy rendkívül népszerű kirándulóhelynek számít Horvátországban, levezető sétának tökéletes volt. A Kupa forrása a Száva-forráshoz hasonlóan egy mély tó alján tör elő a földből, jobban mondva a karsztos sziklajáratokból. A helyszín annyira látványos volt, hogy Vili fiamnak kedve szottyant egy gyors tiktok-videót készíteni róla.Amikor ott jártunk, aránylag nyugodt volt a türkizkék felszín, és jól beláttunk az áttetsző, télen-nyáron 7 Celsius fokos tóba. A forrástól elindulva a folyó mellett sétáltunk pár kilométert, hogy kitapasztaljuk a szakaszt, amit gazdag növény- és állatvilága miatt Csodálatos Pillangók völgyének neveznek.A Kupa-forrás – Fotó: Tenczer Gábor / TelexTovábbi horvátországi túráink:A csúcs, ahonnan minden irányban látszik az Adria: a Krk-sziget legszebb túraútjánA leghíresebb horvát kanyon, ahol egykor jugoszláv indiánok rikoltoztakPremužić trail: 1600 méter magasból csobbantunk a tengerbeElvarázsolt barlang a zágrábi Medve-hegyenVojak-torony: az Isztria legszebb kilátópontjaBiokovo: bizarr bolygófelszín az Adria tetőteraszán