Az amerikai hadsereg kilőtt egy sótalanító üzemet, majd közölte, a támadások célja az iráni haderő meggyengítése.
Hivatalos iráni források szerint legkevesebb 10 ezer ember maradt ivóvíz nélkül az ország déli részén szombaton, miután, mint mi is megírtuk, az amerikai támadások nyomán súlyosan megrongálódott a térség vízellátó infrastruktúrája.A Hormozgán tartománybeli Dzsászk körzet vezetése által kiadott közleményt az MTI idézte, aszerint a vízhiányt egy sótalanító üzemet érő légicsapás okozta, és a probléma mintegy 20 települést érint. Az amerikai hadsereg azt közölte, a támadások célja az iráni haderő meggyengítése.Teherán szerint azonban támadások érték a civil infrastruktúrát is, többen pedig figyelmeztettek, hogy a térséget sújtó hőhullám miatt - amely során a hőmérséklet több helyen jócskán meghaladta a 40 Celsus-fokot is - az ivóvízhiánynak súlyos következményei lehetnek.Az IRNA iráni állami hírügynökség pénteken közzétette Amir Szaid Iravani iráni ENSZ-nagykövet a világszervezethez intézett nyílt levelét, amelyben elítélte az Egyesült Államok az iráni civil infrastruktúra elleni támadásait, és hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű műveletek nemzetközi jogba ötköznek és háborús bűncselekménnyel érnek fel.













