„Eléggé izgulok, mert helikopterrel térünk vissza a szállásunkra. Azzal is érkeztünk és a sajtókonferencia után azzal is távozunk, emiatt eléggé ideges vagyok. Egyébként teljes a nyugalom. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen körülmények között lehetünk ebben a helyzetben” – mondta nevetve az újságíróknak a szakember.

Az aktuális Európa-bajnok spanyol válogatott a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi vezette, címvédő argentinokkal csap össze a vasárnapi fináléban.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a második helyezettekre általában senki nem emlékszik, De la Fuente azonban úgy vélte: már az is óriási megtiszteltetés, hogy a trófeáért küzdhetnek.

Számomra az a fontos, hogy bejutottunk a fináléba és lehetőségünk van küzdeni a végső győzelemért. Élvezni fogjuk a pillanatot, ezzel együtt kihasználjuk minden erősségünket, miközben ellenfelünket, amely egy félelmetes csapat, kontroll alatt tartjuk

– fogalmazott a tréner, hozzátéve: azt várja a döntőtől, hogy inkább a technikai tudás, mint a pszichológiai hadviselés fog dominálni, mert szerinte Spanyolországban és Argentínában sok a közös vonás a stílust és a szellemiséget illetően.