Lenne rá módja, hogy Orbán Viktor visszatérjen a belpolitikai küzdőtérre. A pártelnök listáról most beülhetne Szijjártó Péter megüresedett parlamenti helyére – feltéve, ha fel akarja venni a kesztyűt Magyar Péterrel szemben. Melyik politikai oldal mit nyerhetne és mit veszíthetne ezzel? Közben mi látszik, hová tart a Fidesz, ki lesz az új frakcióvezető?
Jövök!– üzente tömören Orbán Viktor egy Facebook-posztban még május 27-én a mellette kiálló Békementek egyik szervezője, Bencsik András Demokrata-főszerkesztő véleménycikkére reagálva, aki a beszédes „Viktorra várunk” című cikkében azt fejtegette, Orbán Viktorra van szüksége az ellenzékbe került patrióta tábornak ahhoz, hogy erős és jól szervezett társadalmi és politikai mozgalomként el tudja űzni a „démont”.Több, mint 50 nap telt el Orbán ígérete óta, ám a Fidesz közben újraválasztott elnöke ha el is indult, nem érkezett meg.Orbán a politikai nyilvánosságban – a választás óta amúgy is visszafogott közösségi médiás jelenlétét és két külföldi, a Patriótáknál tett látogatását leszámítva – azóta sem mutatkozik. Feltűnő, hogy miközben a Tisza és Magyar Péter politikai önkényét emlegeti, el sem ment a Sulyok Tamás elmozdítani kívánt államfő védelmében szervezett tüntetésre, legutóbb pedig a demokrácia végét kiáltotta, majd azzal a lendülettel kiutazott focimeccset nézni Amerikába. https://hvg.hu/360/20260715_sulyok-tamas-eltavolitas-fidesz-17-alaptorveny-modositas













