Különleges vendéget jelentett be az augusztus 8-i, budapesti koncertjére a Heaven Street Seven: Lovasi András is színpadra lép a zenekarral a Budapest Parkban – derül ki egy lapunkhoz eljuttatott közleményből.
A bejelentés különös apropója, hogy végre megérkezett a streaming platformokra is a közös, 2013-as A konyhámban című daluk, amely eddig kizárólag a YouTube-on volt elérhető, lemezen és digitális zenei szolgáltatóknál soha nem jelent meg.
Bandi »bá« aligha szorul bemutatásra, hiszen ő a rendszerváltás óta felnőtt magyar zenészgenerációk talán egyik legfőbb példaképe, viszonyítási pontja, így a kilencvenes évek közepén a HS7-re is természetesen nagy hatása volt, ahogy szinte minden alulról építkező, alternatív kategóriába gyömöszölt zenekarra, és már ez önmagában is épp elég indok lenne, hogy elhívjuk erre az évfordulóra
– mondta Szűcs Krisztián, a zenekar frontembere.
Nem mellesleg Szűcs és Lovasi közel 20 éve zenélnek együtt a Budapest Bár nevű zenekarban, valamint a HS7 frontembere a Kispál és a Borz 2010-es búcsúztatóján is fellépett.








