Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Nem nagyon akarta senki elvállalni a kampányfőnökséget, amikor pedig ő átvette a kampányt, már megvolt a kampány iránya, azon már nem lehetett változtatni – többek között erről is beszélt Orbán Balázs a Fidesz 2026-os kampányának kampányfőnöke, a Különutas Youtube-csatornán adott interjújában, amit a 444 vett észre.Orbán saját bevallása szerint szinte kényszerűségből, jobb híján vállalta el a kampány vezetését. „A dolog úgy alakult, hogy Orbán Viktor azt kérte, hogy valakinek ezt a feladatot le kéne vezényelnie, menedzselnie kéne a kampányt” – magyarázta Orbán, a válasz második feléből azonban kiderül, hogy nem volt tolongás a Fidesz soraiban a pozícióért: „Bárki jelentkezett volna rá, szívesen átadtam volna, nem jelentkezett senki.”A volt miniszterelnök politikai igazgatója külön okfejtésben magyarázta a vereség okait is, amivel egyúttal a saját felelősségét próbálta kisebbíteni.„Sajnos az derült ki a végén, hogy a stratégiai helyzetértékelés, ami már jóval korábban megszületett, az nem volt helyes. Utólag látva teljesen más stratégiával kellett volna ennek az egész dolognak nekimenni, nem kilenc-tíz hónappal előtte, hanem lehet, hogy egy-két évvel előtte.”Orbán Balázs szerint azonban mire Orbán Viktor felkérte őt a kampány vezetésére, már régen eldőlt, hogy milyen stratégiát fognak követni a kampányban.Az interjú egy pontján a szembenézés fontossága is szóba került, de aztán Orbán már a vesztes kampányban is használt témákkal érvelte meg, hogy miért van szükség az összefogásra a „nemzeti oldalon”, a „liberális önkénnyel” és a „brüsszeli szuperállammal” szemben. Szerinte a Tisza egy önkényre épülő párt, míg Magyar Péterről „valójában egy Fidel Castro-ivadék, aki egyszerűen a személyiségéből adódóan teljesen méltatlan a miniszterelnöki tisztségre”.A beszélgetést Orbán azzal zárta, hogy a választásnak azért a hárommilliós szavazatszámmal mentek neki, hogy „ha '22-ben ránk szavaztak 3 millióan, akkor... ennél alacsonyabbra lőni az már önfeladás”. Ő személy szerint ennek ellenére nagyjából 2,5 millió szavazattal számolt, a Tiszánál pedig magas részvétel mellett hasonló számokkal kalkulált. Este hétkor viszont szerinte már egyértelmű volt, hogy más a helyzet: „miután látszódott, hogy a részvételi adat magas marad, én számítottam arra, hogy nehézségek vannak, és én 7 óra 10 perckor mondtam, hogy hát a dolog egészen egyértelmű, úgyhogy menjünk haza”.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Senki nem akart a Fidesz kampányfőnöke lenni, így esett a választás Orbán Balázsra
A Fidesz történelmi vereséghez vezető kampányának kampányfőnöke arról is beszélt a Különutas Youtube-csatornának adott interjújában, hogy mire őt felkérték a pozícióra, már eldőlt a kampánystratégia.








