Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Rogán Antal nem kíván feljelentőként tovább részt venni abban az eljárásban, amelyet Káncz Csaba újságíró ellen indítottak rágalmazás vétsége miatt – közölte a Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány (TITA). A Hadházy Ákos által létrehozott alapítvány bírósági iratokra hivatkozva pénteken azt írta, hogy a Fidesz egykori miniszterének így már nem kell megjelennie a bíróságon a magánvádas ügyben.Káncz ellen még 2025-ben indult eljárás, miután a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban Tuzson Bence akkori igazságügyi miniszter közzétett egy jelentést, amely nevesítette az újságírót mint aki többször megnyilvánult az üggyel kapcsolatban. Később házkutatást tartottak nála, lefoglalták a telefonját és a számítógépét, majd rabosították és órákig őrizetben tartották.„Mindezt azért, mert egy posztjában azt írta: tudomása szerint Semjén Zsolt és Rogán Antal miniszterek is érintettek a Szőlő utcai nevelőintézet vezetője által létrehozott prostitúciós hálózat ügyében” – írja a TITA. Semjén Zsolt tagadta Káncz állításait, aki nem tudott bizonyítékokat felmutatni kijelentései alátámasztására.A rágalmazási perben idén januárban vádat is emelt az ügyészség. Az ügyben magánvádas eljárás folyik, tehát a feljelentőnek kell bizonyítania a bűncselekményt. A TITA szerint Rogán ezért hátrálhatott ki az ügyből. Az alapítvány úgy véli, hogy az eljárás „szándékosan eltúlzott volt”, és hogy Rogán Antalnak és Semjén Zsoltnak lett volna lehetősége polgári perben elégtételt kérni az általuk sérelmezett állítás miatt.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek