„A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a feljelentésem alapján elrendelték Tiborczék gigantikus tőzsdei csalása ügyében a nyomozást. Arról nem tudok, hogy már be is vitték volna, vagy köröznék, de talán ami késik, nem múlik” – írta kedd reggeli Facebook-posztjában Hadházy Ákos. A volt parlamenti képviselő az Alteo-ügylet miatt tett feljelentést júniusban, a szerinte pofonegyszerű tranzakciót így foglalta össze: „Tiborcz többségi részvényes volt egy részvénytársaságban, amelyik milliárdokkal túlárazottan megvette Tiborcz egy másik cégét. Amiről aztán kiderült, hogy sokkal kevesebbet ér, mint amennyiért megvették – csakhogy addigra Orbán veje már angolosan távozott, eladta a részvényeit”.
Fotó:
Kovács Bendegúz/444
Júniusban ennél némileg részletesebben mutattuk be az ügyleteket a Telex nyomán. Néhány pontban összefoglalva az alábbiak történtek:
Volt egy Éltex Kft. nevű, ma már Alteo Circular Kft.-nek hívott, közpénzekkel vastagon kitömött cég, ami 2020 decemberében részt vett az MNB Növekedési Kötvény Programjában (NKP). Az Éltex 2,45 milliárd forint névértéken bocsátott ki kötvényeket adófizetői támogatással, a jegybanknak hála, majd, hogy a Telexet idézzem, „az NKP-forrás után is szépen kapta az állami támogatásokat”.A társaság tulajdonosai között 2022-ben jelent meg a Tiborczhoz köthető Globel Refuse Holding Zrt., ami aztán 2024 májusában egyedüli tulajdonos lett.A közvetve kizárólagos Tiborcz-tulajdonú Éltexet 2025 nyarán adták el az Alteónak, ami akkor részben szintén Tiborczé volt: 2023-ban meghatározó tulajdonrészt vett benne a hozzá köthető Főnix Magántőkealap, a Jellinek Dánielhez köthető Riverland Magántőkealap, valamint a Mol RES Investments Zrt., ami a Mol egyik vállalata.Idén áprilisban, tíz nappal a választás előtt Tiborcz egy részvénycsereberével kiszállt az Alteóból, a Főnix Magántőkealap 15,38 százalékos részesedését a Mol RES Investments vette meg, cserében a Mol átadta 15 százaléknyi Waberers-részesedését.Azt, hogy az Éltex mennyiért lett az Alteóért, sokáig nem tették közzé, holott tőzsdei cég volt a vevő.







