Vizsgálat indult Donald Trump amerikai elnök súgógépének kezelője ellen a bennfentes kereskedelem egy sajátos fajtájának gyanúja miatt – erősítette meg a Fehér Ház szóvivője.Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján elmondta: Gabriel Perezt (nyitóképünkön jobbra) felfüggesztették a munkavégzés alól.A gyanú szerint a férfi – aki 2016 óta kezeli a Donald Trump beszédei során használt súgógépet – rendszeresen tett meg téteket a Kalshi nevű internetes fogadóoldalon az elnök beszédei során felmerülő kulcsszavakra, amivel csaknem 100 ezer dollárt (31 millió forint) nyereményhez jutott.Az úgynevezett előrejelzés-piacon működő platform lehetővé teszi a fogadást nem csak egy-egy személyiség által elmondott beszéd tartalmára, de akár arra is, hogy a beszélő, milyen öltözéket visel.A Gabriel Perez által elkövetett cselekményt a szövetségi Határidős Árutőzsde Felügyelet (Commodity Futures Trading Commission) vizsgálja.A férfi által megtett fogadások a Kalshi nyomozórészlegének tűnt fel a szokásostól eltérő fogadási magatartás miatt, ami Donald Trump elnök beszédeire vonatkozott.Robert DeNault, a szerencsejáték-cég nyomozati osztályának vezetője közölte, hogy felügyeleti csoportjuk jelentette a szövetségi hatóságoknál a gyanút, majd befagyasztotta a Gabriel Perez nyereményszámláján lévő mintegy 90 ezer dollárt, és kizárta a fogadásból.Nyitókép: AFP / Jim Watson