Szakértők súlyos, már száz éve fennálló statikai hibát találtak az Erzsébet kilátó szerkezetén, közölte a XII. kerületi önkormányzat. A kerület vezetése szerint a februárban lezárt épület életveszélyes állapotban van, azonnali felújítást igényel, de annak milliárdosra becsült költségét a Hegyvidék nem tudja kigazdálkodni, így az önkormányzat tájékoztatta az építési miniszterhez, illetve az érintett országgyűlési képviselőkhöz fordult – a körzet egyéni parlamenti képviselője történetesen Magyar Péter miniszterelnök –, és állami segítséget kér.
Az 1910-ben átadott kilátó eredeti tervein még szerepelt tető, ám az végül nem épült meg, ami „jelentősen hozzájárult a későbbi vizesedési problémákhoz” – olvasható a jelentésről készített összefoglalóban. Már 1923-ban észlelték, hogy beázások vannak az épületben, és azok a szerkezet károsodását okozzák. A helyzetet nagy mértékben rontotta, hogy az 1950-es években egy súlyos, vasból készült vörös csillagot helyeztek az épület tetejére.
A jelentés felidézi, hogy már az 1970-es években dokumentálták a statikai probléma hosszú távú hatását és a beázásokat, emiatt 1981-1992 között a kilátót nem is lehetett látogatni. Bár volt egy épületrekonstrukció 2005-ben, „a már korábban megállapított probléma, ami főként a felső két szintet érinti, nem került kijavításra, főleg esztétikai és a díszkivilágítást érintő munkák lettek elvégezve” – írják a szakértők.









