Néhány évig Kuna Tibornál kevesen nyertek több közpénzt az Orbán-kormány alatt, főleg állami és államközeli megbízásai révén az ország legnagyobb kommunikációs ügynökségeit építette fel, amíg ki nem esett a pixisből, később áfacsalás miatt bíróság elé állt. Most viszont, sok év hallgatás után a Válasz Online-nak adott hosszú interjút, amiben a NER-t ekézte, a Fidesz elbaltázott kampányáról is beszélt, és belengette visszatérését.

Ha ott lett volna...

„Az, hogy ilyen vehemenciával, ekkora gyűlölettel, ilyen hülyeségeket, ennyire kontraproduktív dolgokat vesz elő valaki a kampányban, ennyire egy lapra tesz fel mindent, pánikot mutat, vagy tényleg elment a józan esze”, mondta a Fidesz kampányáról Kuna Tibor.

A Fidesz választás előtti kampányából Kuna szerint már lehetett látni, hogy baj van, csak a lényeget nem ismerték fel, hogy az egész ország gyűlölte őket. Ugyanakkor úgy véli, a Fidesznek nem volt igazi kampánya.

„Ha én lettem volna a Tisza tanácsadója, akkor azt mondtam volna, hogy srácok, kérjétek ki a kávét, dőljetek hátra, menjetek, üljetek le, csináljátok, amit kell, de nem kell aggódni, mert ezek le fogják építeni saját magukat, és még a saját táborukat is megeszik”.