82 éves korában, július 15-én meghalt Ludassy Mária filozófus, egyetemi tanár – közölte az Atlantisz Könyvkiadó.
Ludassy 1944-ben született, és a francia felvilágosodás korának egyik legnagyobb hatású magyar kutatója volt. Könyvei, magyarországi és külföldi előadásai a hetvenes évek elejétől megkerülhetetlennek számítottak a felvilágosodás és a restauráció kutatásában. A kiadó „fantasztikus humorú tanárként, kollégaként és barátként”, valamint nemzedékek számára a gondolkodás szabadságának megtestesítőjeként búcsúzott tőle.
Tudományos tevékenysége mellett politikai kiállásáról is ismert
1968-ban tiltakozott Csehszlovákia megszállása, később pedig a Charta 77 gondolkodóinak bebörtönzése ellen. Felszólalt a Márkus Györgyöt, Kis Jánost, Bence Györgyöt, Vajda Mihályt, Heller Ágnest és Márkus Máriát ért retorziók miatt is. Egy ideig ő maga sem taníthatott az ELTE-n.
Munkásságát egyebek mellett Bibó István-díjjal, Széchenyi-díjjal, Lukács György-díjjal, Hazám-díjjal és Tengelyi László-díjjal ismerték el. Ferencváros díszpolgárává is megválasztották.








