Fradistaként indoklást igényel a címben szereplő állítás, pláne, hogy hazai derbiken lassan ötven éve hallgatom, ahogy a vendégszektorba zárt lilák, ahelyett, hogy örülnének, mint majom a farkának, hogy bebocsátást nyertek a Szentélybe, teli szájjal skandálják a fradistacigányokat és csatolt részeit.

Hogy mégis minimum sorstársaimnak, gyöngébb pillanataimban tesóknak tartom őket, annak oka, hogy őket is ugyanaz a vírus fertőzte meg, mint engem: futballdrukkerek.

S bármennyire fáj is (persze csöppet se fáj): ha a szüleim a boldog hetvenes évek közepén nem Dél-Pesten lelnek lakótelepi otthont sok év albérletezés után, hanem Újpesten, akkor lila lennék, ha Angyalföldön, akkor vasasos, ha a néhai állami lakótelepen, akkor pedig honvédos, és sorolhatnám.

Szponzorált tartalom

A „Kimaradt ziccerek” megjelenését a Mercedes-Benz Citan támogatja