Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kéthavi fizetésének megfelelő összeget, vagyis mintegy 2,6 millió forintot már meg is kapott végkielégítésként Havasi Bertalan – tudta meg a HVG a Fidesz kommunikációs igazgatójától. Havasinak többéves, a Miniszterelnök Kabinetirodánál töltött helyettes államtitkári jogviszonya után akkori fizetésének hathavi összege járna búcsúpénzként, de a kormány hivatalba lépésével bizonytalanná vált, hogy ezt végül megkapja-e. Júliusban azonban kiderült, Magyar korábbi ígéretével szemben mégis megkapják végkielégítésüket a fideszes államtitkárok.A végkielégítés körüli vita, amiben Havasi Magyar Péterrel személyesen is összefeszült, azzal kezdődött, hogy az átadás-átvétel előtt az újdonsült miniszterelnök felszólította a leköszönő minisztereket és államtitkárokat, hogy eszükbe se jusson felvenni a törvény szerint ilyenkor járó végkielégítést. Gulyás Gergely korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a távozó kormány tagjai a juttatásukat egységesen kárpátaljai gyerekeknek fogják felajánlani. Havasi azonban közölte, szeretné ő maga eldönteni, mire költi a búcsúpénzét, amiért perelni is hajlandó. „Lehet, hogy a gyerekeim taníttatására. Vagy a Suzuki Vitarámon lecserélem a gumikat végre, nem tudom, hány év után. Ilyesmikre azért nem árt néha pénzt költeni” – mondta Havasi akkor a Telexnek arról, mire költené a végkielégítését.Másnap Havasi, a Miniszterelnöki Kabinetiroda tetőteraszán különös szóváltásba került Magyar Péterrel, aki újságíróknak mutatta be éppen Rogán Antal egykori minisztériumi épületét. Ekkor a felmentési pénzről is vitáztak egy sort, majd pár órával meg is jelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint Magyar Péter miniszterelnök felmentette Havasi Bertalant. A végkielégítés kapcsán Havasi későbbi nyilatkozatában azt írta a miniszterelnöknek címezve, hathavi összegről van szó, „amit, Öcsi, te az utolsó fillérig ki fogsz perkálni”.A Miniszterelnökség aztán július elején erősítette meg, hogy folyamatban van az államtitkárok végkielégítések kifizetése, arra azonban nem válaszoltak, hogy mi a változtatás oka. Mindez azután merült fel, hogy megírtuk, értesüléseink szerint a különböző minisztériumok megkezdték a távozó fideszes államtitkárok hathavi juttatásának (kvázi-végkielégítésének) kifizetését.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Kéthavi végkielégítést már megkapott Havasi Bertalan
Ezt a Fidesz kommunikációs igazgatója is megerősítette a HVG-nek.
304 words~1 min read






