A rendezvényen Székely Bulcsú, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) sportszakmai vezetője elmondta, a 2024-es párizsi olimpiát követően a sportágban mindkét nem válogatottjánál generációváltás zajlott le.
„Ugyanakkor a férfiaknál és a nőknél is volt U20-as világbajnok csapatunk, ezekből többen is bejelentkeztek a felnőtt válogatottba” – tekintett vissza.
Székely hozzátette, Los Angelesben a korábbiaknál is nehezebb lesz jó eredményeket elérni, a férfiaknál ugyanis mostanra már hét-nyolc olyan válogatott van, amelyek közül bármelyik képes világversenyt nyerni, a nőknél az Egyesült Államok egyeduralkodását követően immár három-négy, de inkább öt együttes nyerhet érmet nagy eseményeken.
Természetesen az első lépés a kvóta megszerzése, erre pedig az első alkalom a jövő nyári világbajnokság lesz Budapesten, amely egy óriási lehetőség, egyben hatalmas nyomás is a számunkra
– nyilatkozta.






