A választások óta eltelt több mint két hónapban a Tisza Párt növelni tudta a támogatói bázisát, miközben a Fidesz–KDNP potenciális szavazóinak aránya tovább csökkent. Ez önmagában is azt jelzi, hogy a társadalom többsége elégedett a Magyar-kormány eddigi teljesítményével. Ezentúl is több egyéb vizsgálati eredmény is mutatja, hogy a felnőtt népesség tagjai sokkal optimistábbak az ország helyzetével kapcsolatosan, mint ahogyan az a választások előtt tapasztalható volt – olvasható az IDEA Intézet jelentésében, amelyből az derül ki, hogy a döntő többség elégedett a Tisza-kormány eddig teljesítményével.
A júniusi adatok szerint 62 százalék volt elégedett a Tisza-kormány működésével és 32 százalék volt az elégedetlenek aránya. A Tisza-szimpatizánsok számára egyelőre nem okozott csalódást az új kormány, náluk 95 százalékos az elégedettségi mutató.
Nagyot fordult a világ abban, hogy hogyan látják az ország helyzetét a megkérdezettek: 2024-ben, az EP-választás után még a felnőtt népesség kétharmada látta úgy, hogy a dolgok rossz irányba mennek az országban, és csak a társadalom ötödének a véleménye volt ezzel kapcsolatban pozitív irányultságú. Az áprilisi választás eredményei viszont sokkal kedvezőbbé tették a társadalmi várakozásokat: már májusra 55 százalékra emelkedett az optimisták aránya, június közepén pedig már a felnőtt népesség tagjainak 63 százaléka úgy gondolta, hogy jó irányba mennek a dolgok az országban. Ezzel párhuzamosan a negatív véleményt képviselők aránya a 2024-es 65 százalékról 31 százalékra mérséklődött.









