A Tour de France-on magyar induló sincs, ennek ellenére a karavánnal tart a köztévét 16 éven keresztül a háttérből, ám teljhatalommal irányító egykori Fidesz-pártigazgató, Várhegyi Attila fia, utazó riporterként, három hétig, nyilvánvalóan közpénzből – írta meg az Eurosport honlapján Szabó Gábor csatornaigazgató, vezető kommentátor.

Szabó amiatt írt cikket, mert a profi kerékpársport legfontosabb eseményét, a francia körversenyt idén az M4 Sport is közvetíti – valamint nagy erőkkel promotálja, többek között a futball-világbajnokság meccsei előtt, után, szüneteiben, ivószüneteiben –, és sokan úgy gondolják, a köztelevízió elvitte a jogokat az Eurosport elől.

Az elmúlt évtizedekben a Tour de France-ot az Eurosport adta, amely most is ezt teszi – az M4 Sport nem helyette, hanem mellette követi az eseményt, hangsúlyozza a csatornaigazgató, arra biztatva az biciklirajongókat, hogy „használják a távirányítót rendeltetésszerűen”.

Szerinte „rögzíteni kell, hogy ami a Tourral történt, történik, az nem helyes”. „Az adófizetői forintoknak nem az a korrekt felhasználási módja – írja –, hogy a köztévé olyan jogokra licitál, amit más piaci szereplők korábban már megvettek.”

Biciklisek bicikliznek a Tour de France-on, 2026. július 8-án